Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

Gondolatok a klasszikusokról

ha nincsen Lariszája. De ez csupán fontos, ám nem egyedüli és döntő körülmény.

A klasszikus raü kiválasztásának túlzottan gyakorlatias megoldása magában hordozza a klasszikus előadás kudarcát. A legjobb színészek által megszólaltatott, legkitűnőbb klasszikus színdarab is a galvanizált hullához hasonlít, ha problémái nem kapcsolódnak korunkhoz, s nem izgatnak minket.

A klasszikus daraboknak sajátos a sorsuk. Az Álarcosbált például nem azért tűzik ritkán műsorra, mintha rossz színdarab lenne. De annak a színháznak, azoknak a művészeknek, akik előadják, meg kell találniuk a darab mai kicsengésének kulcsát. Én magam nem rendezném meg ma az Álarcosbált, mert nem látok érintkezési pontot közte és mai életünk között. Csakis annak van joga e színdarab szinre hozatalára, aki e kapcsolatot megtalálta.

Igen korszerűnek érzem Gorkij Kispolgárok című darabját. És meg is rendezem az előadását. Távolról sem mindegy, hogy melyik klasszikus darabot választjuk ki,bár e művek egyaránt tökéletesek. A művésznek /akár szinész, akár rendező/ ezt az álláspontot kell elfoglalnia a klasszikus szindarab kiválasztásánál. A klasszikus előadás formájának problémája rendkívül fontos, de a forma korszerűsége, illetve hagyományos volta önmagában nem dönti el a sikert. A történelmileg hiteles jegyek, a kor sajátosságai nem teszik archaikussá, muzeálissá az előadást, ha a benne rejlő gondolat, érzelmi konfliktus korszerű.

A szindarab korszerű értelmezése egyáltalán nem jelenti azt, hogy el kell tekintenünk a darab apró-cseprő, mindennapos részleteitől, meg kell változtatnunk a történelmi igazságot, még kevésbé a szindarab formáját. Bármily divatos módszerekkel kerül is szinre egy klasszikus szindarab, nem válik e fogásoktól elevenné, ha a nézők bonyolult asszociációs rendszere nem érzi meg benne- 48 -