Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A színház és a film

A gyerekek egy bizonyos korban szeretik a matricákat; ujjúkkal benyálazva hátlapjukat, vadállatok és játékok képével díszítik iskolásfüzeteiket, szobájuk falait, ablakait. Ezt senki nem tartja művészi aktusnak. Sokkal érdekesebb ennél az a virág vagy labda, amelyet a gyermek maga rajzol.

Amig más művészetek eredményeit matrica módjára használjuk fel, s az alkotó fantáziát nyálazással helyettesítjük, addig a művészeti ágak szövetségének ellenzői, a határvédelem bajnokai újabb és újabb határsorompókat állíthatnak utunkba.

Minél jobban nő ezeknek a sorompóknak száma, annál lassabbá válik előrehaladásunk. És annál több lesz a karambol. El kell távolitani e sorompókat. A színház és a film művészei tárják szélesre alkotói laboratóriumuk kapuit egymás előtt. Sem a filmet, sem a színházat nem éri veszteség, ha társmüvészetének gazdagságából merit.

A szinház és a film hirhedt specifikumát nem a kölcsönös kapcsolat és egymásba hatolás fenyegeti, hanem egymás eszközeinek gépies, müvészietlen másolása.

Az életigazságról vallott egyoldalú felfogás, az élet igazsága és a művészet igazsága közé tett egyenlőségi jel hovatovább béklyóba veri, megbilincseli a művészek kezét-lábát.

Egyik művész nem határolhatja el magát kerítéssel a másiktól. A korszerű filmnek éppoly szüksége van Sztanyiszlavszkijra és Meyerholdra, mint a korszerű színháznak Eizelsteinre. Prokofjevre és Sosztakovicsra nemcsak a zenének van szüksége, hanem a filmnek, a színháznak és a festészetnek is. Hiszen az élet, amely a müvek uj tartalmát és uj formáját diktálja, mindent magába foglal: az embereket és a társadalomhoz való kapcsolatukat, a tudományt és a technikát, a művészetet és a kultúrát.

Felelnünk kell egymásnak, ismernünk kell egymást, tanulnunk kell egymástól.- 45 -