Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A színház és a film
egyaránt/.A televízió feltehetőleg szintén bevonult kifejezőeszközeink tárházába. A film mint művészet a színház utánzásaként született meg és mind a mai napig nem csupán a színészeket használja fel,hanem a színházi kifejezőeszközök sokaságával is él. Néha nehéz eldönteni, hol végződik a színház és hol kezdődik a film. A filmművészek egyre gyakrabban korlátozzák önmagukat, s cselekményüket kevés színtéren, kisszámú szereplőigárdával pergetik, nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy kilépjenek egy szobából, áthágják az események kronológiáját. Úgy tűnik, hogy a filmművészet visszatért forrásaihoz, lemondott majd fél évszázados szokásairól. De ez csak látszat. Ennek az irányzatnak filmjei nem árulói a filmművészetnek. A film behatolt a szinház legszentebb területére, lemondott számos specifikus filmművészeti módszerről, de nem vesztett ezáltal semmit. A filmesek sokat tanultak Sztanyiszlavszkijtól és Nyemirovics-Dancsenkótól. Hasznot húztak Meyerhold, Vahtangov, Gyikij és Fopov tapasztalataiból és tehetségéből. És ha erre emlékeztetem őket, ezt nem azért teszem, hogy a színház szószólójaként fizetséget követeljek érte. Egyszerűen megállapítom, hogy az együttműködés és egymás kölcsönös gazdagítása igen gyümölcsöző dolog. A színház szintén érezte és érzi a filmművészet hatását. A film eszközeinek kezdetben félénk,majd további, energikusabb birtokbavétele egyre közelebb hozta a színdarabokat a forgatókönyvekhez. A színházak bevezették a híradófelvételek, álló- és mozgóképek vetítését. A színdarab cselekménye epizódokra töredezett, kötetlenül lendült egyik időbeli kategóriából a másikba stb. A színház megpróbálkozott a filmnek szinte minden elemével. Láttunk olyan előadásokat, amelyekben a jelene- 34 -
