Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendező és a kor
dező célja annak az egyedüli módnak megtalálása, amelynek segítségével a drámai mü teljes mélységében feltárul. A szerző feltárására törekedve a rendező a művészi alkotás ujjáteremté8ének folyamatába beleviszi a maga egyéniségét is. El kell döntenünk, melyik ma a legfőbb veszély: a szerző betűihez való vak ragaszkodás,vagy pedig az eredeti mü semmibe vétele, a leirt müvei ellentétes látomás keresztülvitele? Én az utóbbi irányt érzem veszélyesebbnek. És szavaimat azokhoz a rendezőkhöz intézem, akik ebben látják az ujitó szellem lényegét. A rendezői elképzelést mindig a szerzői koncepciónak kell alávetni, az utóbbi szabja meg a belső korlátokat, s a rendezőnek nem kell sokat törődnie a maga egyéniségével - ha van,úgyis felszínre jut. De ha lehetőséget nyújtunk minden rendezőnek arra, hogy önmaga kifejezésével foglalkozzék, elveszítjük a határokat, s ez, véleményem szerint nem vezethet jóra. Fellépett az a veszély,hogy a művészeti sokszínűségre törekedve néha eltérünk azoktól az elvektől, amelyeken a szovjet művészetnek nyugodnia kell. Az viszont semmiféle leszükülési veszélyt nem jelent, ha azonos véleményt vallunk a kardinális kérdésekben. Szovjet művészek vagyunk. Erről nem szabad megfeledkezni még leghevesebb vitáink közben sem. Gyakran járok külföldön. És amikor hazatérek, különösen erősen érzem, milyen nagy szükség van arra, hogy közös álláspontról, a szocialista realizmus álláspontjáról kiindulva beszélgethessünk és vitatkozhassunk. És igen veszélyes, ha e felhívást idejétmúltnak, lejáratottnak érezzük. Úgy gondolom, hogy színházművészetünknek magas rendű hazafiságra és a finoman árnyalt pszichologizálásra- 28 -
