Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendező és a kor

Hem lehet a kifejezőeszközöket mesterségesen aj és régi szellemiekre felosztani. Egyetlen itélőbirónk az élet, amely körülfog bennünket. Ezt a mércét kell alkalmazni a szerzővel szemben. Meg kell találnunk azt a kifejezési módot, amely egyedül e szerzőnek sajátja, de nem elég, ha ezt magunkban absztrakt előfeltétel és racionális kigondolás formájában őrizzük, hanem egy élő emberben kell megtestesítenünk, akit "megfertőz" elképzelésünk, magával ragad az érdekes feladat, meg kell találnunk azt a hangot, amely egyesegyedül ehhez az alkotáshoz illik, s mindezek közben nem feledkezünk meg azokról sem, akik a nézőtéren ülnek. Ez az ut vezet az uj feltárásához. Ebben rejlik az uj formák, uj kifejezőeszközök felfedezéséhez vezető ut. .Ha jó színdarab fekszik előttünk, akkor e mü uj feladatokat tűz elénk, olyan dolgokra mutat rá az életben, amelyek első pillanatra nem szembetünőek. Ha ezek feltárására törekszünk és rátalálunk arra a művészi nyelvre, amely csakis és kizárólag az 1963-as évhez illik /ha 1963-ban rendezzük a darabot/, ha az életből ellesett, uj jellemek, uj gondolatok jelennek meg benne és ismeretlen, friss kifejezőeszközökre lelünk, nyilvánvalóan ez lesz az az ujitói szikra, amelyről álmodunk.

Ha a darabtól függetlenül törekszünk uj módszerekre, kifejezőeszközökre, s csak arra van gondunk, hogy uj megoldásokat hozzunk, akkor eszközeink mindig réginek, elkopottnak tűnnek. Ha pedig a századok mélyébe nyúlunk vissza, vagy más nemzettől kölcsönzünk darabot, de a régi módszereket uj talajba és uj korba ültetjük át, e müvek elvesztik népi, nemzeti vonásaikat, és esztétizáló, formalista jelleget öltenek.

Az egyéniségnek hatalmas szerepe van a művészetben, de csak abban az esetben bontakozhat ki maximálisan, ha összhangban van a maga elé tűzött feladattal, ha a ren- 27 -\