Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendező és a kor

De mig az viszonylag könnyen_bizonyítható, hogy az egyik darabból a másikba gépiesen átvándorló diszletek hamisan hatnak, addig annak bebizonyitása, hogy a színészeknek minden szerzőt máshogy kell játszaniuk, már bonyolultabb.

Természetesen nem arról van itt szó, hogy. a vaudeville-t sajátos hangon kell előadni, s a tragédiáinál változtatni kell megjelenésünkön. A külső átalakulásra nem a szerző vagy a műfaj kedvéért van szükség. Az öregember a lakitójának másképp kell mozognia, mint annak, aki fiatalembert játszik. Aki francia hőst alakit, annak másképp kell beszélnie, mintha orosz vagy ukrán embert keltene életre.Ehhez még nincsen közük a szerzőknek és a műfajoknak. Az átalakulást a különböző jellemek igénylik. A különböző jellemű, különböző foglalkozású és nemzetiségű emberek felidézése kötelező feltétele, de nem végcélja a szinészi művészetnek.

Másképp kell játszani vigjátékot és drámát.Gorkijt és Shakespeare-t, Pagogyint és Csehovot.

ügy gondolom, hogy a fent emlitett kérdések magukban hordozzák az uj megteremtésének lehetőségeit. Ha a drámairó - szinész - néző háromszög tagjai /tudatosan hagyom ki a rendezőt, mert ő egyszemélyben mind a három, ő forrasztja egybe e három elemet, amely nélkül nem létezhet szinház/ igazi összhangban vannak, azaz, ha a szerző a meghatározó személy, aki azonban a színészen keresztül kél életre,méghozzá annak a hőfoknak figyelembevételével, amely ma a nézőtéren uralkodik, s a három elem bármelyikét az élet ismeretén mérjük le, akkor, úgy gondolom,ezen az utón az alkotók számára is váratlanul oly dolgok tárulnak fel, amelyeket egyikük sem tudott volna önmaga megalkotni, sőt még megtervezni sem. Ezen az utón valóban uj dolog születhet.

Ha viszont a modernség receptjét kivánjuk létrehozni, nem érjük el azt, amire törekszünk.- 26 -