Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendező és a kor

társadalom építésének folyamatát szemléletes eszközökkel fejezi ki, akkor ez az ember művész. Ha jó honpolgár, ha tehetséges és becsületes művész, akkor műve ujitó szellemű lesz.

Ha mélyen izgat minket az a magas rendű honpolgári eszme, amelyért az előadást szinrehozzuk, ha művészi képmások rendszerén át törekszünk feltárására - nincsen szükség arra, hogy uj szellemű megoldásokról gondolkodjunk.

Nem tűzhetjük magunk elé azt a szubjektiv célt, hogy ujitók legyünk.Ez szerénytelenség.

És mit jelent ujitónak lenni? ügy vélem, hogy ezt a kérdést a történelem dönti el.

Némely rendező véleménye szerint a korszerű rendezés abban rejlik, hogy elszakadunk a hitelességtől, a realizmustól, a mindennapi élettől, ügy érzik, hogy egy korszerű előadásban a szereplőknek a nézőtérről illik bejönniük, a szinpadnak üresen kell tátongania, függönyről szó sem lehet stb.

E rendezők azzal harcolnak a szürkeség, a színpadképek és kifejezőeszközök egyöntetűsége ellen, hogy nem tűrik a falakat, a mennyezetet, az ablakokat és ajtókat; a természetes beállítások untatják őket.

Ez a magatartás szikrányit sem korszerű; nem egyéb, mint a divat majmolása, a külső hatások, az öncélú modernkedés hajszolása.

A színpadon minden lehetséges. El lehet játszani egy színdarabot függönyök között, de néha szobadiszletre van szükség, falakkal, ablakokkal, ajtókkal és mennyezettel. Vannak olyan darabok, amelyeket függöny nélkül lehet, sőt kell játszani. De távolról sem mindet. Egyszer törvényszerű, hogy a rendező nagy gondot fordit a mindennapi apróságokra, részletekre, más esetben ez az előadás halálát jelenti. Nincs és nem is lehet olyan megoldás,- 24 -