Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendező munkája a színésszel

Számtannal foglalkozunk akkor, amikor már algebrára len­ne szükség. Véleményem szerint a színészi játék legnagyobb el­lensége. ba csupán jelezzük az érzéseket. A múlt század végén a Kis Színházban kialakult a deklamáló játékstílus, amely ellen teljes erővel fellépett a Művész Színház, igy most uj irányzat jött létre, i j ellenség lépett fel, a "Művész Színház stílusában játszó színész", aki csak jel­zi az emberi érzéseket. A Művész Színház megjelenésének és felvirágzásának korszakában zászlajára a színpadias­ság, a hamis pátosz, a deklamálás elleni harc jelszavait irta, mindazt, ami a korabeli orosz színház reakciójaként megszületett s ezzel ha nem is forradalmat, de legalább is alapvető reformot hozott be korszaka drámai művészeté­be. Ma azonban az úgynevezett "müvész-szinházi" hiteles­ség a művészet fejlődésének fékjévé vált. Színpadainkon nem azok a művészi elvek uralkodnak, amelyeket a színpad nagy mesterei, elsősorban Sztanyiszlavszkij dolgoztak ki, hanem csupán a Művész Színház stílusának utánzataira lel­hetünk. Sztanyiszlavszkijnak azt a tételét, hogy nem szabad magát az érzést játszani, gyakorlatilag sokan az emocio­nális elem hiányának, megsemmisítésének értelmezik. Szín­házunk fejlődésének bizonyos szakaszában tehát megjelen­tek az olyan előadások, amelyek külsőségeikben hitelesek, igazak, de hidegen hagyták a nézőt, mert hideg szívvel készültek. A visszafogott érzelmeket némelyek ma is a színház érzelmi eleme iránt elkövetett merényletnek, olyan törek­vésnek könyvelik el, amely a színpadon az érzelmek kiir­tására törekszik. Ez mélységes tévedés, mert a visszafo­gott érzelmek roppant feszültséget követelnek. Amikor a visszafogott érzelmekről beszélünk, k i­­fejezésük módjára gondolunk, nem pedig hiányukra. Ha ezt nem értjük, a vita a színházi szakkife­- 14-3 -i

Next

/
Thumbnails
Contents