Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A műfaj

szik. A Félkegyelműben például megjelenik Nasztaszja Filippovna képe - és ez a kis kép végzetes szerepet tölt be Miskin herceg életében. Dosztojevszkij részletesen leirja Rogozsin szobájának heverőjét, s ezt azért teszi, mert itt fekszik majd Miskin és Rogozsin Nasztaszja Filippovna meggyilkolása után. Felhívja figyelmünket Rogozsin apjának portréjára, s ezt azért teszi, mert Miskin és Nasztaszja Filippovna felfedezik az apa és fiú rendkívül hasonlóságát. A kép nem az atmoszféra részlete, hanem újabb láncszeme azoknak az eseményeknek, amelyek végzetes sorsuk felé sodorják a hősöket.

Szerepeltethetünk-e színpadon olyan tárgyakat, amelyek nem töltik be azt a szerepet, amelyet a szerző nekik szánt? Természetesen, ezt nem tehetjük, hiszen a tárgy egyike azoknak az alkotóelemeknek, amelyek segítségével behatolhatunk a mü atmoszférájába, életébe.

A műfaj meghatározásánál támaszkodhatunk igen primitiv, elemi ismertetőjelekre - például arra, hogy a színdarab verses vagy prózában irt. De nézzünk ennél bonyolultabb jegyeket. Például a párbeszédet. Hogyan épiti fel a dialógusokat a szerző? Hosszú szöveget mond-e el minden szereplő vagy pedig minden uj sor uj szereplőt is jelent? Erre gyakorlatilag nem sok ügyet vetünk, mert az ilyesmit primitiv sajátosságnak tartjuk.

Vagy nézzük a szerzői utalásokat. Manapság sikknek számit, ha nem törődünk vele. Pedig például Gorkij nem sajnálja az időt a cselekmény helyének lefestésére, féloldalas leírásokat ad - miért érdekel ez kevésbé bennünket, mint a párbeszédek és a jellemrajzok? Nem arra szólítom fel a rendezőket,hogy rabszolgaian kövessék a szerzői utasításokat, nem a szó szerinti felhasználásuk fontos, hanem lényegük szemmel tartása.

A Művész Színház annak idején bemutatta a Kispolgárokat és az Éjjeli menedékhelyet. A Kispolgárokban pontosan szemmel tartották a szerzői utasításokat, Gorkij még- 97 -