Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
Régi és új színház
ZENEI SAJÁTOSSÁGOK A SZÍNPADON Hanns Eisler hatvanadik születésnapjára A sajátosság fogalmát eddig alig vizsgálták az esztétikában. Arisztotelésznél feltűnik olykor, azt hiszem azonban, hogy inkább a német forditők for - ditási hibájaként. Goethénél előfordul, de éppen az egyUgyU, a furcsa tulaj - donságával terhelten. Diderot paradoxnak tartja, és Vischer már szidalmazó értelemben használja. Általában csak az antropológusok foglalkoztak ezzel az esztétikai kategóriával. Kitalálták - az emberi genezis ieirásában -, hogy a sajátosság fogalma az esztétikai érzékben annak immanens része, hiszen a művészi ábrázolás nemcsak az ábrázolthoz val ó* ha s onl óságon alapszik, hanem épp annyira azon a nem hasonlóságon is, ami az ábrázolt tárgyat kiragadja a mindennapi megszokásból. Az antropológusok - kevéssé törődve az esztétikai terminusokkal - "generális valőszinUtlenségnek” nevezik ezt. Ők találták ki azt is, hogy a megszokás puha párna az ember számára, és ezen elszunnyadtak már a világ megváltoztatására vonatkozó legbátrabb tervek is. Brechtnél gyakran fordul elő ez a fogalom, azért is tartják a szinház számára készült gyakorlati Írásait "csak" gyakorlatnak vagy éppenséggel szinházelméletnek. Semmi esetre sem tartják azonban "zárt" esztétikának. Nem akarunk most arra kitérni, hogy miképpen méltatjuk ezt a brechti esztétika egyik kiemelkedő vonásaként. Visszatérünk a sajátosság fogalmához. Brecht - Hegelre és Marxra hallgatva - naivul olvasta ezt a fogalmat, amely ugyanis azt jelenti: valami, ami figyelemre méltó. Es Brecht egész életében olyan eszközöket keresett a mindennapi, megszokott jelenségek ábrázolására, amelyek segítségével azokat mint mindennapi, megszokott jelenségeket felismerjük ugyan, de egyszersmind figyelemre méltónknak is találjuk őket. Gondoljunk csak azokra az anyákra, akik - jóhiszeműen - a "hazáért folytatott háborúba" küldték a fiaikat. Túlságosan ismert jelenség az utolsó háborúból, nem ejt ámulatba bennünket. Brecht megkísérelte, hogy a Kurázsi mama és gyermekei cimü színdarabjában "természetes", ugyanakkor azonban sajátos jelenségként is ábrázolja azt a tettet, hogy anyák - anélkül, hogy ebből egyéni hasznuk lenne - idegen, nagy uraknak vágómarhaként ajánlják fel gyermekeiket. Brecht a hősi halál fölött érzett természetes anyai fájdalmat természetellenes bűnbe - vallásként denunciálta, ami utólag szolgáltat nyugodt lelkiismeretet. A sajátosság fogalma nagy politikai és teátrális eszközként szerepel itt és célja,hogy a megmerevedett,örökké hátul kullogó színházi apparátust a dialektika irányába lendítse. Központi művészeti kategóriáról van tehát szó, és a filozőfiailag érdekelt néző figyelemre méltónak találja majd, hogy ebben az esetben megkísérelik "a lényegnek jelenség utján történő megcsillogtatását", ezzel pedig- 97 -
