Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

Régi és új színház

bolnak szét berniünket, munkást a munkástól, a kizsákmányolók pedig kacagnak rajtunk. " Majd az uradalmi mészárszék felé veszi útját, hogy sztrájkra birja az uradalmi mészárost, az egykori munkást. "NépszerUsködőink": "Müller Lujzácska" nem veszi tudomásul az ezt követő jelenetet, abszolutizálja az előző mondatot és igy következtet: a párt is áthidalhatatlannak tartja az ellentétet. Az anyának hozzá kellene fűznie: "A helyzet nem ilyen rossz, elméletileg fennáll a szövetség." Ezzel minden biztosítva van, az unalom is.

12

1950-ben, mint szinjátszó-rendező, a Carrar asszony fegyverei cimü színdarabot vittem színpadra. Éppen nagy békekongresszusok időszakában voltunk. Ennek - a nézőt rendkívül megragadó - drámának a végén fegyvert ragadnak. Helytelen beállítottságom következtében nem bíztam a nézőben, nem hittem benne, hogy a fegyverragadást történelmi, tehát a spanyol háborúban szükségszerű cselekedetként Ítéli meg, hogy tehát a fegyverragadás adta nagy ösztönzés közben ébrentartja értelmét és osztályöntudatát, és ezt az ösztönzést most békés harcunk érdekében használja fel. Tehát népszerűén jártam el: a Pedrót alakitő színészt a legördült függöny elé léptettem. Egy békeverset kellett ott elmondania. A nézőt "kiragadtam", a színdarab hatását megsértettem, és abban a pillanatban - mindezt felmérve - elsőrendű Brecht -szakértőnek tartottam magam, hiszen győzelmet arattam az érzelem fölött. (Ma azt mondanák, "lehűtöttem", sok kritikus pedig azt mondaná: tipikusan Breche.)

Előadásunkat Berlinben Brechtnek is bemutattuk. Befejező ötletem olyan kifejezést váltott ki Brechtből, hogy az csak a bajor nyelvjárásban hat a maga teljes gorombaságában. Ijedten vetettem Brecht ellenébe, hogy az ő tanácsát követtem: elidegenítettem. Brecht: Ön meghökkentette a közönségét, ez pedig az elidegenítés ellentéte. Ön megkárosította a nagy hatást, megsértette a Carrar asszonyt alakitó színésznő színészi ötleteit, kárt okozott saját rendezésének. Tanítani csak a fantázia, az ötletgazdagság legjobb eszközeivel lehet a színpadon, röviden: ha a nézőnek a színház teljes élvezetét nyújtjuk.

Hogy ilyesmi - tehát élvezet utján történő tanítás - hogyan jön létre a színpadon, azt akkor fogtam fel, amikora nagy színésznő, Helena Weigel játékát tanulmányoztam a Kurázsi mama szerepében.

Hány minden lében kanál ember mondott, éppen ennek a szindarabnak a kapcsán, sötét jóslatokat a közönséget illetően: sosem fogja megérteni a néző, hogy Kurázsi mama Kurázsi kalmárasszonynak áldozza fel a gyermekeit. Sosem fogják megérteni, hogy ő is^bűnös a háborúban, amely mindenéből kifosztja. "Müller Lujzácska" vagy részvétet érez majd, vagy csupán hideg Ítéletet mond fölötte.

A 6. jelenet végén Kurázsi mama lánya a városba indul, uj árukért. Az utón fosztogatók támadják meg és egy életre elcsúfítják. Kurázsi mama er - re megátkozza a háborút. Ez a dráma egyik legerőteljesebb jelenete, és ezt- 94 -