Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
Régi és új színház
mi olyasmit jelent, mint könnyen érthetőnek lenni, nem bonyolultnak, szimplának. Röviden: mindenkinek kedvére tenni. Hányszor hallottam, hogy emberek "a tömegek nevében" azt követelték, sose merészkedjünk túl magasra, mert a tömegek - az ő véleményük szerint - mindig valamivel ostobábbak, mint azok, akik ilyesmit mondanak. Szörnyű szólamok adnak - még ma is - kifejezést ennek a nép bölcsességével szemben tanúsított tudatlanságnak. Azt halljuk: "Müller Lujzácska is értse meg"; vagy "idióták számára is biztos előadást" követelnek tőlünk. Az én nézeteim nem voltak ennyire szégyenletesek. Már számoltam a közönség intelligenciájával, de üres lapnak tartottam. Fehér oldalaknak, amelyeket a megfelelő művészi élmény mindig újra teleir. Még ma is széles körben elterjedt tévedés ez. így nevezném: a történelmi érzék tagadása mindazoknál, akik ma történelmet formálnak. 11 Érdemes elidőznünk ennél a tagadásnál. A következmények? Problémákkal tömik tele a színdarabokat és a színpadra állításokat, hogy minden oldalra bebiztosítsák őket, éspedig minden körülmények között, a valótlanság körülménye között is. Egy hires professzor például félti a néphadsereg katonáját, aki azt látja, hogy a néma Kattrin megmenti a fenyegetett Halle városát, és igy, ha komolyra fordul, nem akarja majd bevenni az imperialisták megszállta várost. A professzor nem bizik a katona okosságában, amely azt mondja neki, hogy Kattrin hódítók fenyegette várost ment meg. Ha egy várost hódítók szállnak meg, az emberi cselekvés módja a város felszabaditása. És a néma Kattrin bátorsága, ellenkező helyzetben, ellenkező cselekvéshez ad majd bátorságot a katonának. Nem az adott katonának,hanem a professzor urnák nincs történelmi érzéke hozzá, hogy konkrét helyzeteket konkrétan Ítéljen meg: mit sem tud az uj katonák okosságáról, tudásáról és reális megfigyelő tehetségéről. Annyira méltatlan, mint amennyire népszerűtlen az a félelem is, hogy "Müller Lujzácska", az Állítsátok meg Arturo Uit! előadása után arra a gondolatra juthat, miszerint a náci korszak valami nevetséges dolog volt. Mert állítólag csak azt tudja erről az időről, amit a dráma mond, tehát a kabátjával együtt ruhatárba rakta a tudását, tapasztalatát és történelmi érzékét is. Azt mondják, ez a dráma inkább képzettebb közönség számára való. Elfelejtik, hogy a nézők ugyanezen a színpadon - bérleti előadásokban - látják a Rettegés és nyomor a Harmadik Birodalomban cimü színdarabot; elfelejtik, hogy legalább a koncentrációs táborok szörnyűségeiről hallottak, hogy legalábbis kitalálják:a mészáros akkor is mészáros marad, ha nevetséges. "Népszerüsködőink" azonban megkövetelik: komoly dolgok esetében tilos a nevetés az "átlag néző" számára, mert a komoly dolgok éppen a nevetés következtében, elvesztik halálos komolyságukat. Brecht Az anya cimü drámájában, az anya találkozik egy olyan paraszttal, aki áthidalhatatlan szakadékot lát parasz - tok és munkások között. Pelageja a rivaldához lép és azt mondja: "így dara- 93 -
