Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

Politikus színház

ki. A társadalmi produktivitás magas fokán születik meg, nevezetesen akkor, amikor a társadalom annyit termel, hogy teljesen széteshet a "szabad" piacon -áruikat kicserélve - egymás ellenébe fellépő egyedek termelésére. A nyilvánvaló feudális béklyó helyébe a piacbeli anonim partnerre nehezedő béklyó lép, ennek előírásait azonban kancsuka nélkül diktálják. Ebben a társadalomban az egyén az emberi önelidegenülés egyik formája. Az önelidegenülés - tehát a magántulajdon - megszüntetésével megszűnik az egyén is. Az egyén, az elszigetelt magányos ember helyébe az egyes társadalmi ember lép, az emberi ember. Ez az ember a produktiv élettevékenységével, a mindennapjával való összhangban találja meg a lény ét.Rátalál önmagára mint emberre. A magánvaló emberből magáért való ember válik.

Az egzisztencializmus a társadalomidegen egyént imádja. Ennek az egyénnek külső, vagyis társadalmi változásokon túl kell megtalálnia tulajdonképpeniségét. Az egzisztencializmus az individualista korlátlanságát - a korlátlan kapitalizmus termékét - minden emberi fejlődés korlátjává akarja tenni.

De a mechanikus materializmus is - a művészetben naturalizmus - az embert a természetadta környezethez láncolja, és csak egy részét, nem pedig a lényét tartalmazza. Az embert környezet és nevelés meghatározta jellemként Írja le és kikapcsolja a produktiv szférát, az ember emberi szféráját. Pedig éppen a miliő az embernek - a korábbi változások fő tárgyának - minden részletében folyamatos tevékenysége. A jellem nem más, mint az egyes ember magatartásának folyamatos változásai a múltban, tehát az ember megváltoztathatóságának a kifejezője.

A német klasszikus kor idealizmusához vezet vissza az az eljárási mód, hogy az embert eszméi, gondolatai, Ítéletei, előítéletei - röviden - tudata alapján Írják le. Kant téziséből kiindulva, miszerint morál és érzékelhetőség áthidalhatatlan harcban áll egymással, a kései Schiller a morál oldalára állt és minden emberi változást morális változásként értelmezett. Az ő számára tehát az ember morális oldala tetszett a megváltoztatható, a lényeges oldalnak. Ez a módszer még ma is kedvelt és nemcsak polgári erkölcsrajzolők körében. Most is, mint azelőtt, a farkánál fogva kantározzák fel a lovat: a tudat a kapitalizmusban kísérteties természeti dologgá önállósul, amely a produktiv tevékenység nagy történelmi állomásainak a láncát mint önálló gondolatok láncát mutatja, ezeket a gondolatokat pedig valamiféle idegen lény adja be az embernek, akárha orvosság lenne. Nálunk is, a tudat mint a megfigyelés forrása csak feltételesen megbízható, minthogy még távolról sem szüntette meg az önelidegenülést és szívesen tünteti fel magát társadalmi események természetes okaként. A tudat azonban nem más, mint felhalmozott társadalmi tevékenység, és még ott is az, ahol tagadják.

Ezeknek a tanoknak a bonyolultsága lecsökkenthető a vallások naiv igyekezetére, hogy az ember lényét mint rajta kívül létező lény kölcsönadományát tüntessék fel, amely lény nem változtató, tehát megváltoztathatatlan mag és túlél minden emberi változást.

Az ember lénye azonban a produktiv élettevékenysége, amely minden részletében - a magánéletben éppúgy, mint a nyilvánosság előtt - társadalmi tevékenység. Embernek lenni annyit jelent, hogy mindig másnak lenni. Az- 40 -