Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
Politikus színház
emberek ellenébe. A lényegében Idegen, éppenséggel emberi produktivitás lényeges kifejezője. Harmadik felismerés a színházat illetően: emberi munka teremtette a magántulajdont, amely egykor kitörés volt az ősközösség korlátái alól. Tehát: maga az ember teremtette azt az idegen sorsot, amely őt időlegesen ismét a "természet" gondnoksága alá helyezi; eközben elveszti lényét, a produktiv élettevékenységet, amely maga is kicsúszik alóla, de mégis emberi tevékenység marad. A szinház számára a sors elleni ámokfutások nagy tragédiáiban ábrázolásra vár:a rászedett csaló történelmi komédiája, azé a férfié, aki saját vermébe esik, a társadalmi emberé, aki azért gyenge, mert erős. Ábrázolásra vár a nagy ellentmondás: az ember produktivitása időlegesen elrabolja tőle emberi produktivitását; az emberség formája embertelen vonásokat hordoz. így például az utópista Hamlet "tiszta" emberséget igényel, ezt azonban osztálya produktivitásának érdekében nem engedélyezhetik számára. Csak a végefelé ismeri fel társadalma gazdasági követelményeit és gyilkolja meg a családját, ami fölött mi - korunk gyermekei - sajnálkozhatunk. De nem barbár Hamlet, hanem barbár idők! Az ember elidegenillése a saját müveitől, a saját munkájától, sőt a produktiv élettevékenységet jelentő saját lényétől is, a magántulajdon története folyamán, a kapitalizmusban kísérteties eltárgyiasodást ölt magára. Társadalmi dolgok és események mindinkább megtagadják emberi kézadta származásukat, és mintegy béklyót raknak az őket teremtő kézre. A pénz uralomra jutásával konkrét absztraktum lép az ember ellenébe. A pénz - az áru absztrahált formája - érték, használati értéke az, hogy értékmérő. Teljes közömbösséggel viseltetik az olyan konkrét munkák iránt, mint búzatermesztés, gyapjutermelés, cipőtisztítás stb. A tőke - az értékgyarapitő érték - lassanként érzékelhetetlen természeti dologgá válik és korlátlan hatalmat gyakorol a tulajdonosa fölött, de azok fölött is, akik nem rendelkeznek vele. A tőke az ember tökéletes elidegenillése önmagától. A tőke - társadalmi viszony - végérvényesen eldologiasitja az emberek egymás közötti kapcsolatát, az emberi kapcsolatok immár absztrakt számokban fejezhetők ki. A tőkével nem rendelkező - a proletár - nemcsak munkája termékével, hanem a munkájával is mint idegennel találja szemben magát: idegen tulajdona. Ez az idegen megvásárolja az egész,áruvá átalakuló munkaerőt, tehát magát a munkást, mert a munkást produktiv élettevékenysége teszi emberré. Ily módon az ember elvész mint ember. Ennél fogva csak a munkán kivill érzi magát a saját bőrében, munka közben mintha kibújt volna a bőréből. És csak állati funkciói közben, amikor kevés különbözteti meg az állattól - evésnél, ivásnál, nemzésnél -, érzi, hogy szabadon cselekedhet és hogy ember. Emberi funkciója közben azonban, a produktiv munkában, úgy érzi magát, mint valami - látszólag természettől adott, ismeretlen, félelmetes - sors hatalmába haj - tott állat. Negyedik felismerés a színházat illetően: a kapitalizmusban az ember állatiassága emberivé válik és az emberi állativá. Az emberek nemcsak saját müveiket, hanem saját lényüket is érzékelhetetlen tényállásoknak tekintik. Az Írók társadalmi dolgokat "természetes dolgokként" kezdenek ábrázolni és a- 37 -
