Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

Politikus színház

ző társadalmi viszonyát. E quidproquo (felcserélés) révén a munkatermékek árukká válnak... Ahhoz tehát, hogy valami hasonlót találjunk, a vallás világának ködös tájai felé kell fordulnunk. Itt az emberi fej termékei saját élettel megajándékozott, egymással és az emberekkel viszonyban álló önálló alakoknak tűnnek fel. Ugyanígy vagyunk az áruvilágban az emberi kéz termékeivel. Ezt nevezem fetisizmusnak (kiemelés tőlem - M. W.), amely a munkatermékekhez hozzátapad, mihelyt áruként termelik őket, és amely ezért az árutermeléstől elválaszthatatlan. " (Marx)

Második felfedezés a színházat illetően: a még nem teljesen kifejlődött árutermelés drámáiban, a "sors” csupán az árufetisizálást helyettesitő kifejezés. A nagy jellemek rejtélye egyenlő a piac rejtélyével. A nagy emberek értékét a birtokukban levő értékek értéke jelenti. Shakespeare Timonja annak a férfinak a tragédiája, akiből - történelmileg szükségszerűen - hiányzik ez a második felismerés, annak a férfinak a tragédiája, aki az embereket embereknek tartja, nem pedig a dolgok függvényének. Shakespeare átkozza a pénzt, amely cholera morbusként tört a világra.

Marx, Shakespeare pesszimizmusához hozzáfűzi a marxisták optimizmusát: az érték, a legembergyülölőbb démon kifejezője, egyszersmind az ember diadalmas teljesítménye is. Ebben az időben emberi produktivitás kifejezője. Az érték hozta létre az ember nagy igazolását, az ipart, még ha a kimondhatatlan gazdagság mellett ugyanakkor létrehozta a kimondhatatlan nyomort is.

Következik a kérdés: ki teremti az értéket? Shakespeare véleménye szerint a természet, amely ugyanígy teremti a kolerát is. Marx véleménye szerint maguk az emberek, éspedig a társadalmi közösségben élő emberek.

Búza termesztésére és learatására, az emberek munkaerőt forditanak. Ugyanígy a gyapjú előállítására is. A minőségileg különböző árukban van valami mennyiségileg közös: meghatározott mennyiségű ráfordított munkaerő. Ez teszi lehetővé egyenlősítésüket a piacon. Csakhogy nem az egyes árutermelő határozza meg, mennyi munkaerőt kell ráfordítania egy bizonyos árura, hanem a csere hosszú gyakorlata - anélkül, hogy a cserepartnerek ennek tudatában lennének - állapit meg bizonyos mennyiségeket. A mérték határozza meg tehát a társadalmi produktivitást. A társadalom - maguk az emberek - teremti az értékeket és határozza meg mértéküket. Az emberek azonban csak a piacon bizonyulnak társadalomnak, ott, ahol a társadalmi közös munka részét képező árujukat másik rész ellenében kicserélik. A piac, az egyedekre történő szétesés, jelenti a közösséget és ily módon kivonja magát az egyes ember hatalma alól. .Az emberek teremtette értéket az egész - emberek fel nem fogta - társadalom diktálja az embereknek. Tehát: az ember teremti és határozza meg az értéket és nem az érték teremti és határozza meg az embert. Nem természeti dolog, nem önmagáért való fétis, hanem a valóság történelmileg szükségszerű elferditése: ez az érték. Mert éppen ebben az embergyűlölő démonban, ebben az idegen hatalomban, ebben a fenyegető Damoklész kardjában bizonyul az ember egyetemes alkotónak. És nem más, mint a termelő társadalom az idegen hatalom, amely időlegesen mint sors lép fel az-26 -