Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

Politikus színház

zonyos előrehaladott fokán Idegen dolgokként lépnek fel az emberrel szemben. A természeten való uralkodásra irányuló egyéni tevékenység,látszólag, mind­inkább a természet emberek fölötti uralmát szilárdítja meg. Leuet, hogy a megsértett természet az embert a maga természetes korlátái közé utasitja vissza? Lehet, hogy az ember bllnbánóan visszatér a bibliában elfoglalt helyé­re? Lehet, hogy olyan maradt, amilyennek Isten és Schopenhauer teremtette: elmozdithatatlan, eredendő btlnök verte teremtmény a sok más teremtmény között? A marxizmus válasza: az embernek éppen ez a - történelmileg szüle­tett - gyengesége bizonyltja az erejét. Az a tény, hogy időlegesen alulmarad saját müvének, ennek a műnek a nagyságát mutatja. Az ember és nem más teremtette azt a hatalmat, amely időlegesen hatalmába keriti. Nem nehéz ki­találnunk, hogy azokra a területekre érkeztünk, ahonnan az olyan végzettől terhes fogalmak erednek, mint sors, előrelátás, isten, világszellem, de olya­nok is, mint lélek, intuíció, általánosan emberi, hit és legújabban a dialektika a színpadon elutasítása: elérkeztünk a magántulajdon apológiájához. Tehát ke­rek háromezer évet mentünk visszafelé. 3027-et Írunk a költséges karácsonyünnep alapítása előtt. Vastag med­vebőrökben vagy tudom is én mikben, vadászatra vonulnak az emberek. Nagy tömegekben mennek, mert magányosan - amilyen rosszul vannak fegyverzeti­­leg eleresztve - vereséget kellene szenvedniük az ellenséges veszedelmektől, mindenekelőtt a legrosszabb ellenség, az éhség veszedelmétől. Közösen vo­nulnak ki, közösen osztoznak a zsákmányon: suum cuique. Létük - szocioló­giailag - közvetlen társadalmi lét: csak különc lehet az, aki éhen akar veszni. A társadalmi együttélés formái, törzs, gens - röviden: családformák. A köz­vetlen társadalmi lét formája, alacsony produktivitáson alapuló gazdasági szükségszerűség. Mint botot a hangyabolyba, dobjunk ezen embertömeg közé egy vasekét. Vagy járjunk el korrektül: tökéletesített szerszámok - például a vaseke - tökéletesítik a produktivitást. Az ősközösség, a közös termelés és elosztás gátolnák ennek a szerszámnak a felhasználását, mert ehhez a munka megszervezésére van szükség, munkamegosztásra. A törzs annyit tud, hogy már nem kell mindenkinek termelnie. És megfordítva: minthogy egyesek - a "nem termelők" - átveszik a termelés irányítását, a termelőerők az uj szer­számokkal adekvát bontakozhatnak ki. A "nem termelők", a családrendeknek megfelelően, először az ősapák, a törzsfők, és hogyan is lehetne másképpen, a papok. Az uj nagyszerű előrehajtó-ösztönző ellentmondás: a magántulajdon, a magánérdek. A társadalom uj reményteljes és reménytelen rendje: a több­ség kizsákmányolása a kisebbség által. A termelés egyének termelésére esik szét. Csak úgy, mint azelőtt, az emberek most is társadalmi emberekként termelnek, de már nem közvetlenül teszik ezt. Fokozódó munkamegosztás kö­vetkeztében, egymástól független egyedi termelők termelnek, akik csak mun­kájuk eredményeinek a kicserélésében jelentik a társadalmi termelés közös­ségét. Mindegyikük árut állit elő. Az áru olyan dolog, amelynek elsősorban, természetesen, valami emberi szükségletet kell kiegészítenie: ehetőnek, iha­­tónak vagy eltüzelhetőnek kell lennie. De, csodálatosképpen, az áru csak ak­kor kap értéket, ha az, aki előállítja, nem tudja használni, és kicseréli más- 34 -

Next

/
Thumbnails
Contents