Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
A megfigyelés művészete
GONDOLATOK A POLITIKUS SZÍNHÁZRÓL EGY FELVONULÁS KÖZBEN Vasárnap van, szeptember nyolcadika, a fasizmus áldozatainak emléknapja. A berliniek felvonulása pontosan kilenc órakor kezdődik. A nap ragyogóan süt. A felvonulási menet az Unter den Lindenen át az August-Bebel - Platzig vonul. A téren tribün áll. Tiz órára megtelik az August-Bebel-Platz. Szónok nyitja meg a nagygyűlést. A NSzEP központi bizottságának egyik tagja - koncentrációs tábor foglya volt - lép a szónoki emelvény mögé. Beszél a fasizmus áldozatául esett tömegekről, köztük megemlít néhány nagy nevet: Thalmannt, Breitscheidot, Kozmodemjanszkaját, Fucsikot. A szónok megszakítja szavait, a nagy hangszórók megszólaltatják a "halhatatlan áldozatok" hangját. Csend üli meg a hatalmas teret. Es a szónok folytatja a beszédét. Ismeretes dolgot mond: azok az emberek, akik barbár áldozatokat követeltek az emberi - ségtől, akiket, még nagyobb áldozatok árán ugyan, de le tudtunk győzni, akiket az egész világ előtt lefolytatott perekben Ítéltek el, akik látszólag eltűntek, ugyanazok, néhány esztendő leforgása alatt alkalmat találtak rá, hogy most a földi élet végleges megsemmisítésén dolgozzanak. Fegyverük az ész legújabb teljesitménye: az atomerő. Ezek a tények - az ellenük folytatott állandó agitáció következtében - mindennapi közelségbe kerültek, és sokan csak annyi aggodalommal tekintik őket, mint a ruhájukat és kalapjukat veszélyeztető esőt. Itt azonban, azon kevesek között, akik túlélték a koncentrációs táborokat, a régtől ismert veszély a maga teljes, ismeretlen szörnyűségében jelenik meg. Ezen a téren, a barbárság egykori áldozatai mellett, ott áll azoknak az embe - reknek a sokasága, akiket a barbárok jövendő áldozatokként szemeltek ki. De éppen azért nem lesznek többé áldozatok, mert sokan vannak, akiket fel kellene áldozni. Ebben rejlik a történelmi lehetőség, hogy az értelem minden eszközével útját álljuk a barbárságnak. Az értelem eszközei már nem csupán a humanisták panaszai, hanem - ha kell - az interkontinentális rakéták is. Az értelem áttörte a katedrák és tanszékek sorompóit és kivonult a tömegek közé. Csak a tömegek szabadíthatják fel az értelmet évezredes védtelensége alól, éspedig azáltal, hogy ők maguk felszabadultak. Vége a megváltozhatatlan végzetként fejük fölött lebegő Damoklész kardjának. A végzet a mi kezünkben van. Ma már nem tragédia, hanem butaság a barbárokkal szembeni védtelenség. Az embergyülölő atomfegyverek torkolatánál azt követelni a szocializmustól, hogy csak kellemes dolgokban részesitsen bennünket, egyenlő az öngyilkossággal. Résztvenni a haladásban anélkül, hogy nap mint nap előbbrehaladnánk, annyit jelent, hogy ellene vagyunk a haladásnak. Elfogadni társadal - műnk előnyeit anélkül, hogy hasznot hajtanánk a társadalomnak, egyenlő a tol --23 -
