Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

A megfigyelés művészete

vajlással. A szocializmusért lenni, anélkül, hogy a szocializmus ellen va­gyunk. A "ki-kit?" kérdésben minden esetben csak mi dönthetünk, éppen ezért történelmi vétket követünk el, ha a kérdést nem tesszük fel többé. Az első szónok után francia, olasz, szovjet, nyugatnémet antifasiszták beszéltek. Féltizenkettőkor ért véget a nagygyűlés. Folytatódik a vasárnap. Kicsiny menetben vonulnak a berlini színházak dolgozói. Olyan keve­sen vannak, hogy nem érdemes külön-külön menetelniük. így hát - szükség­ből - együtt megyünk. Menetünk, az August -Bebel -Platzon, egy Friedrichshain kerületben munkás - fúvószenekar mellett áll meg. A munkások hagyományos ellenzős sapkát és khakiszinü zubbonyt viselnek. A Vörös Frontharcos Szövet­ségre emlékeztetnek. E munkások többsége bizonyára tagja is volt a Szövet­ségnek, csupa öregebb évjárat. Közöttük - a zenekar harmadik sorában - egy öreg munkás, tolőszékben. Gyerek tolja. Nagy komolyan tartja kezében a hangszert, és az elvonulásnál az elsők között helyezi rá a kottakönyvecskét. Erősen ügyel a fegyelmezett menetelésre. Figyelem ezt a munkást és elkép­zelem: valaki megpróbálja lebeszélni a felvonulásról. Az illető azzal érvel, hogy: a felvonulás ma már nálunk veszélytelen, tehát nincs különösebb jelen - tősége; vagy: tartogassa valami fontosabbra az erejét; vagy: a felvonulás ma már csupán egy kevés menetelést jelent és szónoklatokat... Valószínű, hogy ez az invalidus munkás csak sajnálkozó mosolyra méltatná az érvelőt. Még az elképzelést is furcsállaná, hogy köztársaságunkban a felvonulások nem jelen­tenek osztályharcot, csak azért, mert már nem kell félnünk a rendőrök Utle­­geitől. Bárcsak lennének itt színészek, gondoltam. Milyen kitünően tanulmá - nyozhatnák a forradalmár nagyságot és méltóságot. Milyen könnyen megtanul - ható itt, hogy az osztályharc a mi békés államunkban, távol a barikádoktól is, osztályharc marad. Hogy éppen ebben rejlik az osztályharc uj minősége, és már nem rendőri Utlegek ébresztenek harcra bennünket, hanem magunknak kell - tudás és értelem segítségével - harcra élednünk, éspedig mindenütt és szakadatlanul. Szülészeink azonban még mindig azt mondogatják, túlságosan kevés forradalmi impulzust kapnak a mi valóságunktól ahhoz, hogy a színpa­don forradalmárok legyenek. Továbbra is hangerőre, kivételes szituációkra, átlagon felüli jellemekre, mozgalmas korokra, fegyverdörgésre, halálesetek­re van szükségük, hogy a valóság számára megjelenítsenek néhány kiválasz­tott, azaz utánozhatatlan nagyságot. És kihasználatlan marad a marxizmus - leninizmus legnemesebb vonása: nevezetesen a társadalmi mindennap iránti érdeklődése, amit előtte egyetlen tanításnak sem sikerült hatalmába kerítenie. Kihasználatlan marad az a készsége, hogy mindenben, ami emberek között történik, felfedheti az osztályharcot. Kihasználatlanul marad az a képessége, hogy az emberek közötti mindennapos történéseket a Shakespeare -i királydrá - mák nagyságával mutathatja be. Művészeink képtelenek rá, hogy történelmi eseményeket fedjenek fel az üzemek, étkezdék, utcák és felvonulások minden­napjaiban, többnyire a kivételek és határesetek területén kutatnak utánuk, ott, ahol azok is kutatják őket, akiknek félnivalójuk van a mindennap nagyságától: a burzsoázia kiszolgálói.- 24 -

Next

/
Thumbnails
Contents