Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
A megfigyelés művészete
Ma mái nem emlékszem olyan jól beszélgetésünk pontos lefolyására, hogy helyes sorrendben nevezhetném meg azokat a pontokat, amelyeket az ideoda csapongó témák közepette megbeszéltünk. A Kommün szempontjából valahová feljegyeztem: a Kommünt naivan kell játszani. Délfelé járt az idd, amikor Brecht, ingadozó papír - és könyvhegy alól előhúzott három összefűzött oldalt: a fia, az ő tanácsára, összeirt ötven népszerű dialektikus mondatot és mi nézzük át őket,hogyan alkalmazhatók a színház szempontjából. Brecht az utóbbi időben sokat beszélt a dialektikáról a színpadon. Beszélgetésünk folyamán többnyire "dialektikus színháznak" nevezte a színházát. Összecsaptuk a Kommün-szövegkönyveket. Egyáltalán, újra - gyakorlatibban - meg kellene nézni a dialektikát a szinház szempontjából. Szerinte a dialektika egyenlő azzal a lehetőséggel, amely valamely esemény élő ábrázolását biztosítja. Brecht észrevette, hogy valamit feljegyeztem: "Vastagon huzza alá az élő szót. Vannak ostobák, akik állandóan a halottat tartják élőnek." És - lendült bele az indulatba - szokványszínpadon különösen begyökerezett ez az ostobaság, ott egyenesen mesterséggé fejlesztették, amellyel felszámolhatók a mese "egyenetlenségei", azaz ellentmondásai. De a felszámolás éppenséggel egyenlő az ürességgel. Ezért, bármilyen egyszerűen hangzik is, nem lehet elég magasra értékelni azt a követelményt, hogy az eseményeket elevenen kell ábrázolni. Az egész filozófia őt a szinházi munka szempontjából egyáltalán csak annyiban érdekli, amenynyiben társadalmi események élő ábrázolását segiti elő, tovább egy tapodtat sem. Brecht le-fel szaladgált beszéd közben. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is párolgott a dühe. Leült, és megkérdezte tőlünk, mi a véleményünk a "dialektizálás" fogalmáról. A gyakorlati munka szempontjából, fűzte hozzá. Munka közben, valamely eseménnyel kapcsolatban, mindig a folyama - tát tekintve kellene feltenni a kérdést. Valahogy igy: Miért élő ez vagy amaz? Ily módon mozgásban tartanók az eseményt, életben tartanék, mert "dialektizálás" utján eljutnánk az eseményt mozgató ellentmondásokhoz. Ez akkor is érvényben van, ha Ítéletet mondunk műalkotások fölött. Végső fokon akkor is az események "dialektizálásáről" van szó, ha a színpadon mesét mondunk el. Hiszen a mindennapi életben a megszokás többnyire megöli a megfigyelt események elevenségét. A helyes megfigyelés is dialektizálás, újra megindítás. Brecht kárörvendve zárta le a dialektikáról szóló kis, vad, élvezetes rögtönzést: "Dialektizálás, végső fokon, érzés dolga." Már kézbe vettük a táskánkat, amikor Brecht újabb felfedezése visszatartott bennünket: mindig csodálkozott rajta, milyen nehéz is az emberekkel az ő szinházelméletéről beszélgetni. Még a barátok is egészen másról beszéltek, mint amire ő gondolt. Először a megfogalmazásait átkozta, de minél egyszerűbbek a megfogalmazások, annál súlyosabbak a félreértések. Mégis, a valóságos okot abban látja,hogy elhagyta elmélete leírásának azt a felét, amely a naiv szerepét játszhatta volna és abból a feltételezésből indult ki, hogy az afféle magától értetődő a színpadon. Brecht mindezt egészen naivan, minden irónia nélkül mondta. Valóban felfedezés volt ez számára. Komolyan meglepte őt, hogy színházát éveken keresztül minden naivitástól mentesnek tartották. Megijedt: "A legtöbb szinház- 20 -
