Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

A megfigyelés művészete

ugyanakkor azonban elidegenítette tőlük. Éppen a megszokás, amely jól ismertté tette a tárgyat, elfárasztotta a megfigyelést és életlenné, meg általánossá változtatta a tárgyról alkotott képzetet. A tárgy kivonta magát érdeklődési körünkből. Elhagyta tudatos aktivitásunk területét. Vagy, ahogy a nagy Hegel kifejezte: "Az ismert, azért, mert ismert, még nem felismert." Es ezért beszélt Lenin a megszokásról, mint valami félelmetes hatalomról.

4

Az olyan tárgyak hiányos megfigyelése, mint ajtók, órák, homlokzatok stb., alig ismerhetők el valódi hiánynak. A "felismert" ajtó sem nyilik könynyebben, mint a "fel nem ismert", kivéve, ha sérült az ajtó. Ellenkezőleg: a megszokásnak, a hétköznapi tájékozódásban való tehermentesítő szerepe jelentkezik itt. De gondoljunk a művészetre, kiváltképpen a színjátszás művészetére. A valóság értelmes ábrázolását kell nyújtania, ábrázolni pedig csak azt lehet, amiről helyes képet alkotunk. Minden művészi megnyilvánulás forrása a tapasztalat. Módszere a valóság megfigyelése. Az a legendás sugallat, amellyel a művészek mint tudásuk forrásával kérkednek, sem más, mint tapasztalat, csak nem ellenőrzött, következésképp számukra ellenőrizhetetlen tapasztalat. De éppen a művészet területén nem magától értetődő a megfigyelés: a hétköznapi érintkezés folyamán szakadatlanul figyeljük az embereket. Kiváltképpen vonatkozik ez a színjátszás művészetére. Eszközei - a beszéd, a tartás, a mozdulatok - mindennapi érintkezési eszközök. És éppen erre a mindennapiságra alapit a szinész, amikor nem törődik velük tudatosan. Ez pedig óhatatlanul az ábrázolt színpadi alakok szörnyű általánosításához vezet, hiszen a színészek nem adnak számot maguknak, honnan is ismerik mindazt, amit az emberekről tudnak. A valóságból ismerik-e, vagy a színházból, vagy illúziókból?

Vajon a fájdalom, amit a színésznő a börtönben sinylődő Margitnak kölcsönöz, valóban a szerelembe beleőrült kispolgárlány fájdalma-e? Vagy pedig olyan fájdalom, amely az utolsó tiz szinésznemzedék szentimentális szinpadi szerelmeit summázza?

Az a Ruprecht,akit a szinész butaként állít szembe a magas bírósággal, fiatal paraszt-e, akibe apa és hatóság beleverték a csúszást-mászást és az alattvalóságot és akinek a természete ellenére kell hősiesen viselkednie? Vagy nem inkább a hatóság szemszögéből tekintett paraszt reakciós és nagyon buta ábrázolása: természete szerint ostoba és erőszakos, de ha úgy kívánják, jóravalő?

Tudja-e a szinész, aki a Carrar asszony fegyvereiben cigarettára gyújt, hogyan tartja a fáradt munkás a cigarettát? Tudja-e, mennyit mesélhet a kizsákmányolásról az a mód, ahogy a cigarettát tartja? Tudja-e, mennyire eltorzíthatja a nehéz munka az ember kezét? Neki azonban egyre megy, gyáros cigarettázik - e vagy munkás. Őt a "tisztán emberi" érdekli, az, ami közös gyárosban és munkásban, vagyis az életképtelen általános itás.- 9 -