Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)
II. Brecht és a zene
Hans Mayer MEGJEGYZÉS EGY JELENETHEZ Az Ulm 1592 hiányzó harmadik versszaka. - Vajon a songok idegen testek-e a darabban? - A Salamon-dal és a Dal a nagy szellemek megkisértéséről. - Ellentmondások» - A dialektikus gondolkodás» - A drámair6 szándéka. Az újabb német irodalomtörténet hallgatóival való együttműködés során a következő tapasztalat adódott: egy szemináriumi gyakorlat előkészítésénél közölték velük, hogy annak során Bertolt Brecht Kalendáriumát is feldolgozzák, célszerű tehát azt előzőleg elolvasni. A legközelebbi összejövetelen felszólították őket, hogy kapásból mondják el az Ulm 1592 ,cimü költemény tartalmát. A könyveket becsukták. A résztvevők elmesélték az ulmi szabó történetét: a püspöknek tett közlését, a tervbe vett repülés bejelentését, a püspök közömbösségét, a szemtanuk jelentését a sikertelen kísérletről és a püspök befejező magyarázatát. Mire a diákok igy folytatták: az ulmi szabó jóslata azonban beteljesedett; az emberek most már tudnak repülni: és a tények a püspök jóslatát cáfolták meg és nem az ulmi szabóét. ULM 1592 Hallod-e, püspök Idesüss! - mondta az ulmi szabó. Tudok már szállni remekül. S egy furcsa tákolmánnyal Valamiféle szárnnyal- 85 -