Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

csőházak, előcsarnokok, szalonok vettek körül egy cseppnyi magot, amelyben a tulajdonképpeni színházi esemény lezaj­lott vagy lezajlik; ma nagyobb hangsúlyt kap a belső mag, szerényebb méreteket a külső keret, tehát az arány megfe­lel a szinház értelmének. A színház belső terének poten­ciálja emelkedőben van, mert hiszen a közönség uj rétegei és uj nemzedéke - nagyon óvatos akarok lenni - nagyobb készséget hoz magával a tulajdonképpeni színházi élményre, mint az a késői polgári bérleti közönség, amely számos esetben - semmi esetre sem mindig - csak ürügynek tekin­tette a szinházbajárást ahhoz, hogy reprezentációs és presztizs-szükségletét kielégítse. Azt hiszem, ez az oka annak is, hogy a konvenciók szerepe nemcsak a közönségnek a szünet alatti viselkedésében, hanem az előadásra magával hozott várakozásaiban is mindinkább háttérbe szorul. Le­hetséges, hogy uj konvenciók közelednek /és a művészi ter­melés nem egy területén egyenesen kívánatos lenne, hogy végre megérkezzenek/. De számunkra az a fontos, hogy az ön egyéni emigrációba az operaüzemből és a kulináris opera konvencióiból azonos a közönség emigrációjával egy ha­nyatló társadalom konvencióiból - bármilyennek kivárjuk is az uj társadalmat, és tudjuk, hogy itt vannak véleménykü­lönbségek. A zenés szinház - ezt itt újból hangsúlyozom - mindenekelőtt konvenció nélküli és később egyszer osztály nélküli társadalmat feltételez; elébemegy annak a közön­ségnek, amely még csak most kezd kialakulni. Fiatal szin­ház ez, és ne vegye tőlem rossz néven, ha saját szemszö­gemből nézve hozzáteszem: ugyanakkor régi szinház is, a szinház mint olyan, a szinház, ahogy azt minden idők nagy drámairól elképzelték és megvalósították; Szophoklész, Monteverdi, Shakespeare, Calderon, Molière, Mozart, Verdi, a Faust és a ffozzeck, a Wallenstein és a Revizor, A bűvös vadász és a Carmen drámai színháza. Eisenstein: Ennek ellenére itt egy megszorítást kell köz­beiktatnom, egy számomra is rejtélyes tapasztalatot, ön- 72 -

Next

/
Thumbnails
Contents