Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

1. Bevezetés az író drámáinak második kötetéhez

Saját darabjaimról csak azért van Ilyen kategorikus véleményem, mert a Pingpong megírása arra ösztönzött,hogy valamennyit ismét felülvizsgáljam.

Immár tiz éve, hogy a szinház számára irok. Választásom igazi okait kevéssé ismerem és mindenesetre nem érzem semmiféle szükségét, hogy ezeket az okokat a nyilvánosság elé tárjam. Csak annyit akarok elmondani, hogy abban az időben sok Stiindberg-drámát olvastam - igy például az Álomjátékot, amelynek nagyigényű célkitűzése

azonnal elragadott - és egyszerre csak, részben talán Strindberg hatása révén, a leghétköznapibb, elsősorban az utcán elém bukkanó jelenetekben színpadi jeleneteket kezdtem látni. Akkoriban elsősorban a járókelők vonulása kapott meg, a közeli érintkezésben megnyilvánuló magány, a párbeszédek riasztó sokfélesége. Ezekből a párbeszédekből csak foszlányokat leshettem el, és ennek felettébb örültem, mert úgy éreztem, hogy ezek, más foszlányokhoz kapcsolódva, szükségképp olyan együttest alkotnak, amelynek jelképes igazságát épp töredékes jellege biztosítja.

Mindez talán csak homályos reflexiókra szolgáló ürügy maradt volna, ha egy napon nem válók tanújává egy látszatra nagyonls jelentéktelen kis esetnek, amely azonban rögtön a következő gondolatot váltotta ki belőlem: "Ez igen, ez a szinház, ezzel akarok foglalkozni." Két fiatal lány haladt el egy vak koldus előtt, anélkül, hogy a koldust észrevették volna; véletlenül meglökték és közben azt dúdolták: "Behunytam a szemem,csodálatos volt..." Ekkor alakult ki bennem a gondolat, hogy a színpadon, a lehető legnyersebben és legfeltűnőbben, bemutassam az emberi magányt, az emberek közötti kapcsolat hiányát. Más szóval, egy olyan jelenségből, amelynek csak a többi jelenséggel való összefüggésben volt igazsága."metafizikát" vontam ki. És bárom évi munka és számos változat után- az első változatban maga a vak is szerepelt! - megszün

letett a Paródia.- 8 -