Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

6. Levél Otto Haashoz a 71 tavasza rendezéséről

lag tudatos. Ezzel szemben Henriette, aki látszólag, sőt valójában is a dráma valamennyi nőalakja közül a legkevésbé "komplikált" lény, a végén sokkal inkább személyes pszichológiájának, semmint a helyzetnek a hatása alatt áll - és ezt meg is kell mutatni.

Tudom, mindez meglehetős ködösen hangzik, de hogyan fejthetném ki pontosabban?

Hadd emlitsek meg egy részletet, a realizmusnak olyannyira idegesitő és zavaros problémakörével kapcsolatosan; egy részletet, amely fölöttébb érdektelennek tetszhet, holott megvan a maga jelentősége; tudniillik az ala-28

kok szőrzetét-hajzatát. Louis Daquin * - akinek,remélem, minden akadály ellenére mégis sikerül majd a 71 tavaszát márciusban Párizsban szinrevinnie - azt kérdezte tőlem; "Vajon ragasszuk-e rá minden szereplőre a történelmileg hiteles szakállt, vagy szó se legyen ilyesmiről?" Igaz is: miért ne lehetne minden arc csupasz? Hát nem; én úgy érzem, némi korabeli hitelességre mégis szükség van. Néhányan tehát - Tonton és mások, meg kell találni, kik legyenek azok - viseljenek szakállt, mint a korabeli képeken. Ne zuhanjunk vissza a szmokingban játszott görög drámák divatjába, de ne merüljünk el a "történelmi rekonstrukciókba" sem. A helyes vonal,mint mindig, most is az, amely messze elkerüli a régi vagy újnak kikiáltott sablonokat. Realizmust tehát - de csak a sejtetés, a jelzés fokán.

Ezt tartsák szem előtt a jelmezek vonatkozásában is. Ne törekedjünk arra, hogy pontosan olyanok legyenek, amilyenek az adott korban voltak, de mindenesetre tanulmányozzuk a kor könyv- és képanyagát és bizonyos fokig igazodjunk is hozzá.

Kerüljük mindenekelőtt a kiáltó pontatlanságokat; olyasmire gondolok,amit például Almaz követett el a Unity Theatre-ben, mikor a Szegény lányt mezitláb járatta. Franciaország még 18?l-ben sem volt az 1962-es év Dél- 66