Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

6. Levél Otto Haashoz a 71 tavasza rendezéséről

Mindenekelőtt, és ez talán a legfontosabb megjegyzés: ne hangsúlyozzunk túl egyetlen szereplőt sem; kinekkinek egyéni fejlődését szilárdan bele kell ágyazni az általános /vagyis, természetesen, a politikai/ helyzetben

Ezek szerint: nem lehet szó fontos és másodrendű szereplőkről. Gondolok itt a Szegény lány útjára - teljes értetlenségétől a felismerés árnyékáig, majd tovább ismét a teljes értetlenségig /amikor a legvégén azt hiszi, hogy Versailles hálás lesz neki, amiért a Kommün ellen "dolgozott"/ - avagy Henri Lagarde ellenkező irányú útjára, amint apránként /és az ön dolga, Haas, hogy ezt a fokozatosságot bemutassa/ megérti: a Kommün és az igazi köztársaság nem különböznek egymástól annyira,mint ő hitte - nos, e két fejlődési útnak éppen olyan világosan kell kirajzolódnia, akár Bobért Oudet, a "hős" fejlődésének, aki,a maga módján, a végén szintén megérti és megítéli valamennyi tévedését.

Polja. Neki is "fokozatosan" kell megváltoznia.Utolsó szavai - "Polja Krikovszkaja, származására nézve lengyel, a Párizs Védelmére Alakult Nőszövetség tagja stb." - nem hathatnak merőben uj fejleménynek, váltásnak, hanem csakis beteljesedésnek. Abban a képben, ahol Ririt ápolja, de már jóval e kép előtt is^Polja immár nem kizárólag "a nagyszivü idegen lány, aki a nagy ügyeknek áldozza magát".

A versailles-iak /akár jobb-, akár baloldaliak/ viszont szinte alig moccannak. Egyszerűen csak a hangjuk nő meg vagy halkul el csüggedten, aszerint, hogy éppen félnek-e, kevésbé félnek vagy már cseppet se félnek. A versailles-iak már majdnem nem emberek.

Jeanne-Marie, Henriette. Jeanne-Marie, akit több pszichológiai, magánjellegű kin és gond gyötör, mint legtöbb társát, mégis oly módon hal majd meg, amely inkább illik politikai arculatához, semmint pszichológiai karakteréhez - hiszen ő kezdettől fogva szilárd és politikai- 65 -T

I