Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
5. Bevezető a 71 tavaszához
beleértve még a mellékalakokat is, hogy a néző előtt valóban a Párizsi Kommün sorsa játszódjék le a maga teljességében. Azt hiszem, vállalva a szerénytelenség vádját is, hogy ez sikerült. És sikerült visszaadnom a.korszak "alaphangját" is, ezt a megható, szivfájditó, ártatlan, csodálatos hangot. Visszatérek a "borzalmas" történelmi dráma problémájára. Mit kellett tenni, hogy kiküszöbölhessem konvencióit? Először is a következőt: a munkásosztályt akkoriban nem elszigetelt és "hivatalosan kinevezett" zsenik képviselték, hanem olyan emberek,akik 1871. március 18-ig csaknem ismeretlenek voltak és csak a későbbiekben váltak a pénzverde vagy a könyvkötészet munkásainak hőseivé. A nevük Gamelinat volt, Variin és még sok más, életük a nyilvánosság előtt zajlott, az utcán,azokon az utcákon, ahová én olyan szenvedélyesen kívánkoztam. És valamennyien - hadd térjek vissza erre - "Marpeaux-k" voltak, de olyan Marpeaux-k, akik végre egymás között beszéltek és hangosan beszéltek. így hát úgy beszéltethettem őket,ahogyan Marpeaux-t soha, hiszen ő egyedül képviselte osztályát és már csak emiatt is szimbolikus jelleget öltött. De vajon meg kellett volna-e mutatni - úgy értem, előtérbe állitva - Variint vagy Camelinat-t, Delescluze-t 27 vagy Rigault-t? '* Ki kellett volna-e találnom számukra valamiféle tetszésem szerinti magánéletet? Vajon nem estem volna-e éppen ezáltal vissza a konvencióba, sőt, nem súroltam volna-e a megtévesztés és főképp a közönségesség határát? így hát inkább kitaláltam olyan embereket, akik azonosak voltak Camelinat-val,Rigault-val vagy Varlinnel, amilyennek alkalmam volt megismerni őket,de akiket Oudetnak, Fournier-nak vagy Tontonnak hivtak; és akkor már csak tőlem függött, hogy - visszaemlékezve történetükre és nap mint nap látva azokat, akik ezt a történetet szerényen és fáradhatatlanul folytatják - felruházzam őket szerelemmel, gyűlölettel, barátsággal és haraggal.- 61 -T
