Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

merészségéért a technikai merészség hiányának ürügyével marasztalják el; még akkor is, ha a szóban forgó kritikus a technikai vivmányok tekintetében mind a mai napig hétpróbás konzervativnak bizonyult.

A. ADAMOV: Hogy pontosak legyünk, itt két, egymást követő hadműveletről volt szó. Az első a napilapok hasábjain zajlott le; ennek során csak politikáról beszéltek; a második, egy héttel később, a hetilapokban; itt politika és esztétika vegyesfelvágottjával volt dolgunk. Ezek az urak, mihelyt egy dráma tartalma bosszantja - helyesebben: zavarba hozza - őket, azt mondják: "Unalmas". Nem azért, mintha valóban unatkoztak volna /ami szintén megeshetnék/, hanem azért, hogy az embereket visszatartsák a darab megtekintésétől.

R. BARTHES: Érdemes rámutatni Robert Kemp naivitására: "Azokban a ’boldog békeidőkben’ jócskán mondtak és csináltak ostobaságokat, de gonoszságról nem volt szó: mindig jóhiszeműen jártak el..." A jóhiszeműség és a rosszhiszeműség játéka - éppen ez itt a lényeg! Egy valamit azonban hangsúlyozni szeretnék: nem lehet szinházat - legalábbis nagy szinházat - csinálni közvetlenül abból, amiben benne élünk. Ez meggyőződésem. Az a távolság, amelyet Adamov a jelenhez képest elfoglal, mélységesen indokolt. Ha megtennők azt, amit ezek az urak szinleg kivánnak tőlünk /tudniillik hogy megtámadjuk a mai hatalmasokat/, akkor már nem csinálnánk szinházat. Tudatosan követelik azt, amiről tudják, hogy lehetetlen. Először is mert az ilyen dráma esztétikai alapjait /de ez már más téma/ igen nehéz volna megtalálni; másodszor is, mert betiltanák.

B. DORT: Sartre is megmondotta a France-Observateurbe Írott cikkében: egyes kritikusok képmutató módon feltétel nélküli szabadságot követelnek,holott pontosan tudják, hogy az végső soron mindig csak a Brasillachok javát- 55 -