Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról
szolgálná. Próbáljon csak ma valaki színpadra vinni egy drámát, amely az algériai háború ellen irányul! Offenzivájuk első szakaszában - a felháborodás fázisában - kritikusaink megvonták a párhuzamot a mai helyzettel, sőt, másról tudomást sem akartak venni; ezek a finnyás esztéták másról sem beszéltek, mint politikáról. A második fázisban tagadtak minden kapcsolatot a mai helyzettel és gúnyosan vihogtak; Adamov, ime, bölcs óvatossággal, a múltba menekült... Meglehet, hogy nemzedéki ellentétről van szó. A fiatalok, Kanters,Marcabru /az Arts-ban/ agyafúrtabbak; az öregek reagálása elevenebb és naivabb volt. R. BARTHES: Megismétlem: a legérdekesebb jelenség az a teljes egyöntetűség volt, amely Saulnier abbé és Robert Kemp akadémikus nyelvezete között megnyilvánult. Tehát a dráma, már csak ebből az egyetlen szemszögből nézve is, a mi számunkra nagyonis időszerű. B. DORT: Ugyanakkor Gabriel Marcel nyelvezetét inkább a Cécile de Saint-Sauveurével rokonithatnók... A. GISSELBRECHT: Hozzátartozik a kérdéshez, hogy ez alkalomból a kritika és a rendőrség közötti határvonalak többé-kevésbé teljesen elmosódtak. Françoise Sagan balettjének2^* esete azt mutatja, hogy itt általános jelenségről van szó: a polgárság mostanában ténylegesen gátat emel a drámaírók és a rendezők elé és nem enged át semmit, ami a közönség gondolkodását jelenlegi politikája ellen hangolhatná.Jó volna, ha nem kellene olyan hitvány és kényelmes reakciókról is beszélnünk, mint a faji üldözés és az idegengyűlölet;ám Adamovot még ettől sem kímélték meg. Hogy csak a kritikusokról beszéljünk: Gabriel Marcel tolla alól került ki a "hontalan torz vicsorgása" meghatározás, mig Robert Kemp arról a "fiúinak aligha nevezhető kézről" beszélt, amely sárral dobálta az örök Franciaország tiszta arcát... Hogy befejezzük beszélgetésünket: mindez elvezet azokhoz a gyakorlati kérdésekhez,
