Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

A. GISSELBRECHT: Ezekkel a kritikusokkal valami olyan furcsa dolog történt, amire érdemes rámutatni. Ők, hagyományaikhoz híven, köztudomásúan a formai szépség bajnokai és a tehetségnek mindent megbocsátanak. így pél-OlL

dául, amikor a Caesarea királynőjéről. * Brasillach antiszemita darabjáról volt szó, ők esztétikáról beszéltek: a nyelv szép és ez jóváteszi a tartalom aljasságát} és máris képrombolónsk bélyegeztetnek az ellenállók, akik tiltakozni merészeltek. De amikor a Paolo Paoliról volt szó, menten politikáról beszéltek: ime, sárral dobálták a boldog békeidőket, vagyis lényegében az ő világukat; az ügy egyértelmű volt. Más szóval egy jobboldali dráma vonatkozásában a tehetség érv; baloldali drámánál viszont súlyosbító körülmény.

B. DORT: Történt itt egy másik, nem kevésbé jellemző dolog is. Bizonyos kritikusok, akik a forma tekintetében valósággal reakciósak s felbőszülnek az avantgárdtól,hirtelen gyengéd vonzalommal fordultak ugyanezen avantgárd felé, mihelyt Adamov túllépett rajta.Láthattuk: maga Kemp is sajnálni kezdte a régi Adamovot, azt, akit ő maga soha nem fogadott el. És megfordítva: olyan kritikusok, akik a forma kérdésében modernistának számítanak,most reakciós jellegű politikai támadást indítottak, természetesen a forradalom nevében:szerintük Adamov nem ment elég meszszire. Klasszikus példája a ''balszárnyról való átkarolásnak".

J. LECLERC: így van. Kemp Antoine Théâtre Libre-jét emlegeti - a naturalizmus köztudomásúan retrográd lévén az "avantgárdhoz" képest - és kijelenti: Adamov vétkezik a modernizmus ellen, amikor realista /értsd: naturalista/ lesz. Valójában, s ezt felesleges is hangsúlyozni, Adamov nem lett "realista" a szó antoine-i értelmében.Mára azonban még a fő-reakciós kritikusok körében is - sőt, főképpen náluk - kipróbált taktika lett,hogy az irót politikai

■S 52 -