Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

B. DORT: Brecht olyan történelmet mutat be, amely állandóan mozgásban van; Adamovnál a történelem megállt, megmerevedett, lökésszerűen halad előre.

A. ADAMOV: Nálam sem állt meg teljesen, hiszen az 1914-es katasztrófába torkollik; de körben mozgó örvények kavarják. Ezt a benyomást nemcsak a dráma kelti, hanem - ezt tanúsíthatom - a kor történelmének tanulmányozása is.

A. GISSELBRECHT: Most itt az ideje, hogy jellemezzük a darab fogadtatását. Hozzá kellene fognunk a kritikusok kritikájához,és kibontakoznék előttünk egyfajta intellektuális stratégia, előretolt és hátrahuzott állásokkal, amely stratégia rendkívül jellemző a polgári szinikritika funkciójára.

R. BARTHES: Én a magam részéről igy mondanám: a kritikusok beléptek a darabba. Csodálatos, szinte nem is remélt eredmény: a kritikusok a darab nyelvén beszéltek. Akár Jean-Jacques Gautier-t vesszük, akár Robert Kempet, Gabriel Marcalt vagy Robert Kanters-t:^* valamennyien a Paolo Paolí alakjainak retorikájával élnek; különösen Saulnier abbé nyelvével...

A. GISSELBRECHT: A legérdekesebb talán a L’Express kritikusa. Kanters egy magát baloldalinak nevező lapba ir és eljátszik egy figurát, aki a dupla vagy semmi szenvedélyes hive:az ő s a hozzá hasonlók számára az ember vagy túl keményen vagy nem elég keményen harcol az ellen, amit ő a "pénzhatalmak bástyáinak" nevez. Ők viszont, ami szerény személyüket illeti, egyáltalán nem csinálnak semmit.

J. VANNIER: Világos, hogy a Beaumarchais Figarójára vonatkozó utalását a legteljesebb rosszhiszeműség hatja át; aki az 1789 előtti forradalmárokat csodálja, az a ma viszonylatában sokkal kevesebbet kockáztat.- 51 -I