Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

sorsszerűén az árucsere alakját öltik fel és ily módon arra Ítélik a szereplőket, hogy groteszk módon fejezzék ki a kapitalizmus törvényét, vagyis az adás-vétel törvényét.

Nézetem szerint ilyképp oldotta meg Adamov a körnek azt a négyszögesítését, amelyre Barthes utalt: a pszichológia és a történelem közötti viszony problémáját, amely minden történelmi dráma legkényesebb pontja.Adamovot sokszor hasonlítják Brechthez; ez jogos abban az értelemben, hogy Adamov is utat vágott magának a történelmi dráma felé. Azonban az ő útja nem azonos a Brechtével. A Paolo Paoliban egyszerre több és kevesebb a történelem,mint Brechtnél. Több - mert a Paolo Paoliban a bonyodalom egy pontosan meghatározott történelmi korszak számtalan eseményéhez kapcsolódik, amiről Brecht drámáiban nem beszélhetünk. Kevesebb - mert Brechtnél a cselekményt mindig a történelem dialektikája hajtja előre; a Paolo Paoliban viszont az alakoknak a történelemhez való viszonya nem igazán dialektikus. Ezt a viszonyt az ismétlődés jellemzi, abban az értelemben, hogy az alakok egymás közötti kapcsolatai és kombinációi, látszólagos plaszticitásuk ellenére, mintegy megkövültek a maguk formájában; ez a forma egyébként megfelel az emberi kapcsolatok formájának egy olyan társadalomban, amely az árucserén és az alkun alapul.

R. BARTHES: Igen, s mindennek az az oka, hogy Brecht moralista. Nála lényegében a tudat formálódásának problematikájáról van szó, mig a Paolo Paoli inkább le Író jellegű darab.

B. DORT: Én úgy látom, hogy a Paolo Paoli egyaránt merit Brechtből és Csehovból. Csehovnál az alakok elszenvedik a történelmet, amelyet senki sem nevez néven; csak azt tudjuk, hogy itt egy világ végéről van szó, és Csehov szinháza valóban egybeesett egy világ végével. A Paolo- 49 -