Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

H. BARTHES: Azért csak; óvatosan, ha Marpeaux-ról beszélünk! Marpeaux nem drámai alak, nem ez a státusza; még kevésbé igazi ember; az ő státusza inkább a tárgyé, tudniillik az alku tárgyáé.

B. DORT: Térjünk vissza a drámai forma kérdésére - vagyis arra a tényre, hogy ez a dráma a nyelven nyugszik, mint alapvető emberi közegen. Ezt a nyelvet a nézőnek úgy kell felfognia, mint védekezést a történelem ellen. Adamov alakjai azért beszélnek a történelemről, bogy elmeneküljenek előle és végül aztán megkötözött kézzellábbal lesznek kiszolgáltatva a történelemnek, éppen mert nem akarták vállalni. És éppen ez a komikus: őket, akik annyit beszélnek a világon megtörténő dolgokról,őket zúzza aztán össze a világ.

A. ADAMOV: Most egy közhelyet fogok mondani: nagyon nehéz az általános történelmi helyzetet összekapcsolni az egyes alakok pszichológiai helyzetével. Hangsúlyozom,hogy müvemben vannak bizonyos, a szó szoros értelmében vett pszichológiai vonások, noha visszájukról hozzákötődnek az osztályhelyzetekhez. Meg kell mondanom, hogy ezt - talán az én hibámból - kevéssé vették észre. A 11. képben, amikor a Németországból visszatérő Stella hasztalan kéri Hulot-Vasseurtól, hogy alkalmazza, ezt vágja a gyáros szemébe: "Te, aki nem ismered fel még a saját érdekedet sem!" Nos, Hulot-Vasseux nagyon is jól felismerte, mit kiván tőle a saját érdeke, hiszen ezért vált ki a disztoll—szakmából és gyárt egyenruhagombokat; csak személyes jelleme - továbbá az a fontos szerep,amelyet 1914 augusztusában betölt - okozza,hogy még csak válaszolni sem hajlandó és nem feleli: "Nagyon is jól tudom én, mi az érdekem. "

Egy időben - akkor, amikor a szinház igazságát Antonin Artaud jelentette számomra - azt hittem, hogy a pszichológiát ki lehet űzni a színházból. Ma már nem hiszem- 47 -