Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

A. GISSELBRECJí'I : ügy érzem, Regnaut itt igen fontos problémát érintett. Minél többet gondolkodom ezen a darabon, annál inkább az a benyomásom, hogy az alakok többé vagy kevésbé társadalmi szerepükre vannak redukálva. Mindez igen súlyos kérdést vet fel a történelmi dráma szempontjából /amennyiben a Paolo Paoli valóban az/: a hős kérdését. Az iró előtt kényszerítő szükséggel merül fel a feladat, hogy müve középpontjába egy hőst állitson,akinek nyilvánvalóan megvan a maga személyes története,s aki a néző számára valamiféle "személyes" /vagy erkölcsi/ problémát vet fel. Az olyan alak, mint Brecht Galileije, vitathatatlanul hős, ha hősön olyan alakot értünk, amelyben az iró önmagának egy részét örökitette meg - és ez minden bizonnyal egyik lényeges eleme a definiciónak.Nos, a Paolo Paoliban én nem látok olyan alakot, akibe az iró önmagának akár legkisebb részét is belevitte volna. Nem mintha ezt abszolút szükséges feltételnek tekinteném, de azt hiszem, hogy munkásságának egy későbbi szakaszában Adamovnak szembe kell majd néznie a hős problémájával; azzal a kérdéssel, hogy vajon kortársai elé,gondolkodásuk megmozgatása vagy egyetértésük kiváltása céljából* nem olyan drámai hősöket kell-e állitania, akik természetesen beleilleszkednek a társadalmi valóságba, de bizonyos módon túl is emelkednek azon.

B. DORT: E kérdésben álláspontjaink némiképp eltérőek. A dráma egyik problémája véleményem szerint a kompozícióból fakad. Az alakok három csoportra tagolódnak. Központi magként ott vannak a kereskedők, akik egyszerre pozitivek és negativak, aktivak és passzivak, akik ideoda szaladgálnak egymás között és végső soron egyhelyben járnak; ilyen Paolo Paoli, de ilyen Saulnier abbé is, aki egyfajta visszájára forditott, "negativ" hős.Ez a csoport szerintem kitünően sikerült, mert az alakok "társadalmi gesztusa" /ahogy Brecht mondaná/ teljesen kifejezi azt- 43 -