Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

2. Színház, pénz és politika

az osztályok egymás mellett élését és aatagoaizmusát, az osztályokét, amelyek közül az egyiket a másik vagy a többi mindig elnyomja. De ha csak ezt az elnyomást ábrázoljak s agy mutatják be, mint bár felháborító, de elkerülhetetlen állapotot, akkor csak azt mutatjuk be az elnyomottaknak - feltéve, hogy van módjuk és idejük a színházlátogatásra -, amit túlságosan is ismernek. Ugyanakkor pedig lehetővé tesszük, hogy az elnyomók "elitje" elsóhajtsa a közhelyet: "Tudjak, tudjak! Ó, az emberi természet tökéletlensége!" És mindenekelőtt éppen azt igazoljuk, ami ellen harcolni kívántunk, minthogy éppen az elnyomás csak azért élhet tovább, mert az állandóan folyó ideológiai szemfényvesztés végzetszerünek kivánja feltüntetni. Hadd idézzek egy elemi példát: a munkaadó, amikor megtagadja a béremelést, azzal érvel, hogy ez esetben kénytelen volna az árakat is emelni, és alkalmazottja előtt felsorakoztatja mindazokat a jogos okokat, amelyek miatt nem cselekedhet másképp, mint ahogy cselekszik. Ha tehát a szinház "demisztifikálni" akar, nem azt kell megmutatnia, hogy a munkaadó "helytelenül jár el" alkalmazottjával szemben, hanem azt, hogy a "jogos okok”, amelyeket felsorakoztat, "jogtalanok", vagy, pontosabban, csak őrá, a munkaadóra érvényesek, de semmiképpen sem az alkalmazottra, akinek érdekei ellentétesek az övéivel.

Ezt a diszharmóniát, ezt a groteszk aránytalanságot a kis hazug érvelések és az emberek nagyonis valóságos nyomora között, ok és okozat egyszerre logikus és nevetséges kapcsolatát senki a mai színpadon Bertolt Brechtnél jobban nem tudja ábrázolni. Életművében számos példát találhatnánk arra, milyen is lehet egy, az idealizmus sallangjaitól megszabadított társadalmi dráma; de a legegyszerűbb ilyen példát, amely elgondolásom tisztázását a legkönnyebbé teszi, egyik rövid tandrámájában,a Kivétel és szabályban találtam meg.- 22 -