Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

1. Bevezetés az író drámáinak második kötetéhez

A Taranne professzorral azért voltam és vagyok ma is elégedett, mert álmom egyetlen elemét sem használtam ki allegorikus célokra. A rendőrfelügyelő szobájának, a füzetnek, amelynek középső lapjai üresen maradtak, a hajóebédlő tervrajzának, a rektor levelének a darabban nincs más jelentősége, mint az, amit Taranne, vagyis az álmodó azonnal felismer. Ez részben abból is fakad, hogy Taranne szövegét nem próbáltam meghatározott irányba terelni; hagytam úgy beszélni, ahogy valószinüleg magam beszéltem álmomban. Ha a darab megírásának az én gyakorlatomban rendkívül szokatlan módjára gondolok, valóban azt kell hinnem, hogy az ember beszél álmaiban: a Paródia és az Invázió öt évi munkámba került, a Taranne professzor két napot vett igénybe.

Végül pedig ez a darab olyan szolgálatot tett nekem, amelynek óriási jelentőségét csak később mértem fel.Azáltal, hogy egy álmomat hűségesen átmásoltam, arra kényszerültem,hogy egyetlen részletét se hanyagoljam el.Az álomban például levelet kaptam Belgiumból, s a bélyegen ott volt a "királyi oroszlán"; igy aztán a darabban is néven neveztem Belgiumot és oroszlánját. Ez jelentéktelen apróságnak látszik, de mégiscsak most léptem ki először a pszeudoköltői senki földjéről, most mertem először a dolgokat nevükön nevezni. Ettől kezdve uj ut nyilt meg előttem, de nem volt bátorságom azonnal rálépni; hogy megértsem, miről van szó,még át kellett esnem két fattyú kísérleten, a Mindenki mindenki ellen és a Viszontlátás cimü darabokon.

A Mindenki mindenki ellen, legalábbis részben, viszszaesést jelentett a Nagy és a kis hadgyakorlat tévedésébe: valamilyen üldözés helyett az Üldözést mutattam meg. Be akartam bizonyítani, hogy az Üldözés groteszk és aljas dolog és ezért kiterveltem, hogy ürügyként az üldözöttek testi hibájára hivatkozik /a menekültek sánták/, holott valójában mindkét táborban vannak testi hibás emberek.