Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

1. Bevezetés az író drámáinak második kötetéhez

elhamarkodott kapcsolat miatt sántult le. Valóban: hogy a két dráma érintkezésbe juthasson és ugy-ahogy összekapcsolódhassék, kénytelen voltam lényegükben relativ tényeket abszolút jelleggel felruházni; ahelyett,hogy egy forradalom bukását mutattam volna be, a Forradalom bukását kivántam bemutatni.

A Hagy és a kis hadgyakorlat tehát alaptételében hamis, de mindennek ellenére mégsem tudok tőle teljesen elszakadni; talán azért, mert félelmem még irás közben is nagyon erős maradt, meg aztán mert olyan formát találtam, amely valósággal kikényszeriti az egyetértést /az események felnagyítása, a ritmus, a képeknek jóformán filmszerű kapcsolódása/. És itt vannak azok az alakok is, akik "tipusok" maradnak: Erna, a Nyomorék, a Félkaruak pontosan olyan nyelven beszélnek, amely megfelel realitásuk fokának.

A Nagy és a kis hadgyakorlat után nem kérdeztem meg magamtól, hogy vajon a színháznak nem volna-e más feladata, mint a "bármit csináljunk, úgyis eltaposnak" tétel monoton demonstrálása; ehelyett nem tettem fel semmilyen kérdést, hanem a Nagy és a kis hadgyakorlat sémájára egész egyszerűen újabb darabot Írtam: a Menetirányt.Mivel azonban kiindulás gyanánt csak néhány, igen kevéssé átütő kép élt bennem, nem maradt más, mint az előre kialakított mondanivaló: ebben az életben, amelynek alapfeltételei is borzalmasak és amelyben a szituációk sorsszerűén ismétlődnek, egyetlen dolgot tehetünk: elpusztítjuk - de azt is későn - azt, amit, tévesen, az igazi akadálynak vélünk,a bajt hozó sorozat utolsó tagját /igy öli meg Henri az ál-apát, Berne-t, a masszőrt/. De az ismétlődés csak akkor drámai, ha az ismétlődő jelenségek jelentősége épp ebben az ismétlődésben rejlik. Nos,a Menetirányban a drámát egy eleve rémületesnek feltüntetett alak, az Apa ismétlődő megjelenéseire akartam alapozni. Azonban semmi nem veszett volna kárba, ha ez a szándék megfelelt volna- 12