Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
1. Bevezetés az író drámáinak második kötetéhez
a levegőnek; ezt a megritkulását,amely egyeseket elbűvölt, engem pedig, ha már nem bűvöl is el,változatlanul csodálkozásra késztet. Az Invázió megirása számomra penzumot jelentett; meg aztán az én szememben ez a darab, amelyben a kritikusok zöme "bolondokról szóló históriát" látott, polgári drámának tetszett. Azzal, hogy nem fejeztem ki magam hevesebben, erőszakot tettem magamon; sóvárogtam a megtorlásra. Abban az időben volt egy álmom és ez az álom jó alkalmat kínált; én pedig két kézzel kaptam az alkalmon. Az álom, vagy legalábbis az, amire visszaemlékeztem belőle, körülbelül igy szólt: nővérem vagy inkább egy nővér társaságában a tengerparton ültem, egy kőpárkányon; tudtam, hogy minden percben várható egy felhívás és nekem el kell hagynom őt; valahol már várnak a Tornatanárok, akik iszonyú leckeórákat kényszerítenek majd rám.Ezekben a gyakorlatokban keveredik a katonai oktatás és a torna,és végül, jól tudtam, nyomorék leszek, aztán pedig elpusztulok. Ez az álom nagyon megijesztett és félelmemet a színpadról, a Nagy és a kis hadgyakorlat közvetítésével akartam átadni a többi embernek; azt hiszem, ez a kívánság teljesen jogos volt. Ám, kevésbé jogosan, magamat is meg akartam nyugtatni, sőt, igazolni, a már a Paródiában is alkalmazott eljárásnak megfelelően. Én - azaz a Nyomorék - elpusztulok, de az, aki nem hallja a Tornatanárok hangját, nem adja meg magát a Felső Hatóságnak és küzd az Alsó Hatóságok ellen, vagyis a Harcos, szintén elpusztul. Az önigazolási eljárás könnyen felismerhető: igazam van, ha nem csinálok forradalmat, mert teljes joggal hiszem, hogy úgyis elbukik; a Nyomorék - vagyis én -, hála a Hatalmasságokkal való bizalmas viszonyának, jól tudja, hogy "valahol" előre meg van Írva minden emberi cselekvés bukása. Más szóval, a Nagy és a kis hadgyakorlatban megpróbáltam összekapcsolni egy érzést, amelyet én igen erőteljesen végigéltem, egy érveléssel, és a darab emiatt az- 11