Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

10. Új műsor - új közönség

10. UJ MŰSOR - UJ KÖZÖNSÉG

Ez alkalommal egy nagyon konkrét problémáról szeretnék szólni néhány szót: a közönség,az 03 közönség problémájáról. Mert, végső soron,akár bizonyos értelemben pszichológiai vagy egyáltalán nem pszichológiai, egy kicsit társadalmi jellegű vagy teljes egészében politikai darabokról van szó, nyilvánvaló, hogy mindezekhez más közönséget kell meghívnunk a színházba, mint azt, amely a Le Figarót vagy akár még a L’Expxesst és a Le Figarót egyszerre olvassa. Ha ezt az uj közönséget nem "hívjuk meg" a színházba, egyetlen u^ darabot sem lehet majd színre vinni. Mert nemcsak arra van szükség, hogy az Írók dacolni merjenek a cenzúrával /amely Franciaországban pillanatnyilag nem - még nem? - mer nyiltan fellépni/; az is kell, hogy merjenek elébe vágni a bennük berendezkedni készülő öncenzúrának. /Ebben segítenie kell őket a szakszervezeteknek és munkásszervezetéknek is, mégpedig módszeresebben, mint eddig. Legfőbb ideje, hogy valóban megértsék a színháznak, mint a politikai nevelés eszközének fontosságát./

Mindez nem könnyű. De nem is lehetetlen, mert nálunk ma, a de Gaulle-féle kormányzás ellenére, bármilyen paradoxul hangzik is, egyre szélesebb közönség biztosíthatja a valóban korszerű miivek sikerét. Mely darabok mentek a legjobban a TNP utolsó előtti évada alatt? A két legjobb, amely az időben Párizsban látható volt: az Én szép piros rózsáim és az Állítsátok meg Arturo Uit!. íme a bizonyosság: ezt a két drámát ujitja most fel a színház.- 116 -