Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
1. Bevezetés az író drámáinak második kötetéhez
emberek immár nem monologizálhatnak; így hát kénytelen voltam rá, hogy Pierre, Agnès, az Anya, az Első járókelő stb. között párbeszédeket szőjek. Mindamellett mégsem mondtam le a Paródia fő gondolatáról: senki nem ért meg senkit. Bosszantónak találtam, hogy én, aki olyan jól kimutattam minden beszélgetés lehetetlenségét, most arra kényszerüljek, hogy csak úgy,mint bárki más, szimpla dialógusokat; Írjak. így hát haditervhez folyamodtam: jó, beszélni fognak, kiki hallani fogja a másikat, csakhogy a másik nem az igazi mondanivalóját mondja. Hogy megnyerjem az önmagámmal kötött fogadást, kétségbeesetten kutattam olyan kulcsmondatok után, amelyek látszólag a mindennapi életre vonatkoznak, de lényegében "egészen mást" jelentenek. Nyilvánvalónak éreztem, hogy amikor Agnès Írógépet követel, valójában nem Írógépet kíván, hanem valami "egészen mást". Abban az időben azt hittem, hogy ezáltal nemcsak valami vitathatatlan emberi igazságot fejezek ki, hanem uj színházi formát is fedezek fel; nos, a helyzet az,hogy Csehov életműve - csak ezt az egy példát Idézem - bővelkedik ilyen jellegű dialógusokban, sőt, jórészt ezek a dialógusok adják meg Csehov eredetiségét. Ez a felfedezés ma nagyon elszomorít, node nem ez az egyetlen; azóta már tudom: a Paródia párhuzamos sorsaitól csak azért szakadtam el,hogy aztán beleessek a "hős" kivételes sorsának ábrázolásába. Világosabban mondom: ha Agnès, az Anya, Tradel stb. nem osztozik Pierre-nek - a mondanivaló letéteményesének - sorsában, ez csak azért van, mert Pierrenek kivételes,hősi sors jutott osztályrészül. Az Invázió, puritánsága, a dagály teljes hiánya ellenére, romantikus dráma maradt, amely közelebb áll a Chattertonhoz.mint azt hinni lehetne. Mindamellett az Invázió nincs híján minden hatásosságnak és a nézőben - sajnos azonban főleg az olvasóban - a fojtogató atmoszféra erőteljes benyomását kelti. A későbbi változatok és a húzások talán még inkább kiemelték- 10