Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
9. Hogy is állunk hát Brechttel? - Beszélgetés Roger Palnchonnal és René Allióval
sitani. Ha szabad igy mondanom: szerencsére. Mert, rendkívül önző szempontból, roppantul örülök, hogy a Kommün napjaiban ezt nem sikerült teljes mértékben elérnie. Ha Brecht a Kommün napjaival célba talál, én soha nem mertem volna megirni a 71 tavaszát. Ennek fenntartásával is kétségtelen és vitathatatlan, hogy Brecht a XX. század legnagyobb drámairója. Mi többet lehetne még elmondani?... PLANCHON: Picasso felhasználta a régi festészet formáit, miközben ugyanakkor modern nyelvre ültette át őket; Brecht is újra átgondolva felhasználja az Erzsébet-kor vagy a kinai szinház stb. dramaturgiáját... Hogy megfelelő összehasonlítási alapot találjunk Brecht munkamódszerére, Picassóra kell gondolnunk. ALLIO: Azt hiszem, Brechtnél a múlt vagy a külföld bizonyos esztétikáinak asszimilációja mélyebb volt, mint Picassónál.Amikor ugyanis Picasso visszanyúlt az etruszk, az inka vagy a néger festészethez, kísérleteinek közös nevezője pusztán és egyszerűen a saját temperamentuma voltl Brechtnél viszont az összeolvasztást valami más, valami több végzi el, és ily módon uj stilus keletkezik... Az összehasonlitás kézenfekvő, de az árnyalati különbség rendkívül lényeges. ADAMDV: Igen, az összehasonlitás kézenfekvő. Emlékszem, egyszer egy kis New York-i bisztróban - még csak nem is Harlemben, hanem Greenwich Village-ben - egy néger lányt hallottam énekelni. Az "ének" nem pontos kifejezés, mert hol énekelt, hol prózában beszélt, az egyik síkról a másikra tért át... Megkérdeztük tőle: "Ez a fajta énekmód hagyományos maguknál?" /Mondanom sem kell, Kurt Weillre, Dessaura, Eislerre gondoltam./ Azt felelte: "Természetesen!" így hát nem tudom, kié az érdem: Kurt Weillé, Brechté, Dessaué, nem is érdekes; de tény az,hogy itt az ősi technikák asszimilációja ment végbe... 102
