Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

9. Hogy is állunk hát Brechttel? - Beszélgetés Roger Palnchonnal és René Allióval

is azért,mert Brecht kommunista volt. Másodszor is azért, mert német volt. Harmadszor azért, mert egyszerre volt kommunista és német, ez pedig egy embernél túl sok...

PLANCHONS Az én legfőbb érzésem a Berliner Ensemble előadásainak láttán majdhogynem a kétségbeesés volt. ügy láttam, hogy ahhoz képest, amit ők a szinpad és a dramaturgia terén megvalósítottak, mi túlságosan lemaradtunk, és még ha húsz évig dolgoznánk is, akkor sem jutnánk el az esztétikai és ideológiai tudatosságnak és pontosságnak erre a fokára.

ADAMOV: Engem időnként ugyanilyen kétségbeesés fogott el, nem az előadások láttán /hiszen én nem rendező vagyok, hanen "szerző”/,hanem Brecht életművével szemben, és valószínűleg hasonló kétségbeesés fog el számos festőt is Picasso életműve láttán. A hasonlat, úgy érzem, eléggé találó...

És mégis, most, hogy elolvastam jó néhány O’Caseydrámát, úgy érzem, hogy ha Brecht életműve számomra változatlanul a XX. század legjelentősebb életműve is /Csehovról természetesen nem beszélek/, O’Casey-nél viszont helyenként olyasmit látok, amit én magam is szeretnék megvalósitani. Ha úgy tetszik, olyan drámára gondolok, amely egyszerre brechti és o’casey-i, azaz olyan drámára, amely épp úgy feltárná a mechanizmusokat, mint Brecht, de ugyanakkor az alakok, az egyének, a mechanizmusok leleplezésének közepette,tovább élnék a maguk egyéni óletét... Véleményem szerint például az Én szép piros r a un, amelyet Vilar színpadra állított, talán nem olyan szép darab, mint Brecht legnagyobb művei - vagyis, változatlanul a magam egyéni véleménye szer int,a Vágóhidak Szent Johannája , a Gorkij nyomán Írott Anya. a Jó embert keresünk és mások -, de ebben a drámában az hat rám rendkívül erősen, hogy O’Casey-nek sikerült összekapcsolnia az egyéni és a politikai életet. Brecht ezt nem mindig tudta megválóid