Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

Lukács úgy véli, mindkét drámaíró elvileg azonos szerkesztési elvek alapján alkotott, és éppen ezért annyira különbözőek a drámai formáik. A kettőjük közötti különbség történelmi különbség. Az emberi viszonyok objektiv, társadalmi-történelmi komplikálódása következtében, az összeütközés struktúrája a valóságban is bonyolultabbá és sokrétűbbé vált. Shakespeare drámájának a szerkezete éppoly hűen és nagyszerűen tükrözi vissza a valóságnak ezt az uj állapotát, mint ahogy Szophoklész görög tragédiája művészien reprodukálta a dolgok egyszerűbb állását a régi Athénban. Ez a történelmi változás, a drámai felépítés minőségi újszerűségét jelenti Shakespeare-nél; emellett az uj nem a művészileg ábrázolt világ gazdagságának egyszerű, külsőséges növelése. Inkább sokrétű, tipikus, de ebben a sokrétűségben a tipikusan szükségszerűre redukált társadalmi és emberi mozgások egészen uj, zseniálisan kitalált, eredeti rendszere.

Széles körben elterjedt előítélet, véli Lukács, hogy a cselekmény külsőleges koncentrálása, a szereplő szemé- / lyek számának kevés szereplőre való redukálása stb. tiszta drámai irányt képvisel a drámában, a tarka-gyakori színváltozás, a cselekvő alakok nagy száma stb. pedig epizáló irányt. Ez a felfogás felületes és téves; valamely dráma valóban drámai vagy „regényesitett" jellege a „mozgások totalitása" problémájának a megoldásától függ és nem pusztán formális ismertetőjelektől.

Ez az elmélet az első pillantásra rendkívül meglepőnek tetszik és toronymagasan állónak a normativ szabályelméletek fölött, hiszen nyilvánvalóan világosan és meggyőzően magyarázza a történelmileg-társadalmilag megalapozott drámai formák különbségét.

Mégis, néhány alapvető ellenvetéssel kell élnünk az elmélettel szemben; pontosabban szólva, a hegeli meghatározás Lukács György adta fejtegetésével szemben - anélkül, hogy eközben teljes és kimeritő vitára gondolnánk.- 87 -