Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

vészetnek nincs semmi oka rá, hogy ügyét történelmi ruhákba öltöztesse, ahogy ezt más helyeken kifejtette.

A második kérdésre annyiban válaszol igennel, hogy - a korabeli objektiv történelmi-társadalmi ellentmondások pontos vizsgálatával - rámutat, Lassalle félreismerte az akkori forradalmi események valódi hordozóit, és „a lutheri-lovagi ellenállást fölébe helyezte a plebejus-műszert ellenállásnak”.

Lassalle válasza Uarxnak arra a kérdésére, vajon a feldolgozott téma illik-e ennek az összeütközésnek az ábrázolásához, igen érdekes és tanulságos.

E kérdés kétségtelen igenlése már abból következik, hogy az a tragikus összeütközés formális... nem egy bizonyos forradalomra specifikus-sajátos, hanem minden, vagy csaknem minden, múltbeli és jövőbeli forradalom esetében mindig visszatérő /egyszer legyőzött, máskor nem/ összeütközés, hogy egyszóval, az 1848-as és 1849-es forradalmi helyzetnek éppúgy a ragikus összeütközése, mint 1792-nek stb. Ez az összeütközés tehát, kisebb-nagyobb mértékben, minden forradalmi helyzetnél jelen van. Ezért lehetett kölcsönvenni az 1522-es forradalmi helyzethez is, jaég ha annak idején nem is volt különösen eluralkodó.18-A tragikusnak ez a formálisan absztrakt alapeszméje, ez a „csaknem minden forradalom alkalmával visszatérő örök konfliktus" az oka annak is, síiért ábrázolta Slckingert főhősként, nem pedig Thomas Ifünzert. Lassalle tehát a forradalmi vezér elfajulásának elkerülhetetlenségéről alkotott, politikailag teljesen hamis „tragikus-eszméjét" fölébe helyezte a konkrét történelmi-társadalmi valóságnak.

...ennek a forradalmi konfliktusnak az örök jelenvalósága ösztönzött a dramatizálásra. Nem egy bizonyos, elmúlt forradalmat, mint olyat akartam ábrázolni, hanem a forradalmi cselekvés és szükségszerűsége legbelsőbb és mindig visszatérő konfliktusát. Röviden, a par excellence formális forradalmi eszme tragédiáját akartam megírni! 20.- 82 -