Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

Bevezetés

Ez azonban - ha egyáltalán megoldhatja egyetlen ember - csak hosszú távra megvalósítható, és közben még korántsem neveztünk meg minden közrejátszó tényezőt.

A lira, epika és drámairodalom irodalmi műfajainak történelmi, nem pedig szisztematikus kategóriákként való felfogását minden, ma komolyan veendő elméleti szakember elfogadja, éspedig nemcsak azok, akik a dialektikus és történelmi materializmus talaján állnak. Példaként utalp

junk Peter Szondi* egészében nagyon izgalmas, ha némely tekintetben erősen vitatható nézeteire a modem drámaelmélettel kapcsolatban. Tanulmánya bevezetésében ezt mondja Szondi:

A korábbi drámaelméleteket sajátos forma-koncepciójuk igazolja abbéin, hogy megkövetelik a dráma formatörvényének a megtartását. Ez a koncepció nem ismeri sem a történelmet, sem a forma és tartalom dialektikáját. Szerintük az előre megadott drámai forma, a formára való tekintettel kiválasztott témával történő egyesités következtében valósul meg. Ha kudarcot vall az előre megadott forma megvalósítása, ha a dráma megengedhetetlen epikus vonásokat visel, akkor a hiba a téma kiválasztásában található...

Ez a hagyományos felfogás, amely forma és tartalom eredendő kettősségén alapszik, nem ismeri a történelmi kategóriáját sem. Az előre megadott forma történelmileg közömbös, csak az anyag eredendően történelmi, és a keletkező dráma, az összes történelemelőtti elméletek együttes sémájának megfelelően, időtlen forma történelmi megvalósításaként jelenik meg.3-Szondi aztán rámutat, hogy legkésőbb Hegel Esztétikájával . alapvető szemléleti változás állapítható meg, illetve a tudományos szemléleti ut kettéválasztása történelmileg megalapozott és normativ utra.

Ebben az összefüggésben további jelentős nehézségek adódnak a „drámaiság lényegéről" szóló előadás szempontjából: az elmaradhatatlanul szükségszerű összeütközés,az ezzel a tárggyal kapcsolatos, számtalan fennforgó nézettel és véleménnyel.- 7 -