Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A dráma lényegéről
A valódi dráma azonban, a kifejlődött csucsdráma, az egyes emberek összetéveszthetetlen egyéniségén alapszik, azokén, akik „önmaguktól, önállóan ragadnak meg célokat és hajtanak végre vállalkozásokat", és akiknek aztán, mint olyanoknak, képviselniük kell az egész társadalmi kollektívát. Az egyéni élet relativ lebecsülésénél nem várhatók drámai csúcsformák; drámára csak akkor kerülhet sor, ha, kifejlett egyéni tudat mellett, figyelembe veszik és értékelik az egyéni életet. Nem véletlen, hogy a drámatörténeten belül ez a feltétel is, mind a mai napig, minduntalan döntő szerepet játszik. A dráma Összeütközés és konfliktus mint központi kategóriák Hegelnél, a történelmi-dialektikus, ha még polgáriidealista gondolkodás csúcsán is, található az újabb dráma első mélyebb, lényegbeli meghatározása. A drámai cselekvés, mondja Hegel éppenséggel összeütköző körülményeken, szenvedélyeken és jellemeken alapszik és ezáltal akciókhoz és reakciókhoz vezet, amelyek, a maguk részéről, ismét a harc és viszály elsimítását teszik szükségessé. Ennél fogva, élő jellemekké és konfliktusban gazdag körülményekké egyénitett célokat látunk magunk előtt, egymással szembeni jelentkezésükben és helytállásukban, behatásukban és rendeltetésükben... valamint ennek az egész, szándékban és végrehajtásban mozgalmasan kereszteződő és mégis nyugalommá oldódó emberi hajszának, önmagában megalapozott végeredményét.*4-Ebben a meghatározásban megtalálható az összes, a drámai forma lényegének vizsgálatánál figyelembe veendő elem: összeütköző körülmények és jellemek, akciók és reakciók, konfliktusokban gazdag helyzetek.- 77 -
