Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

a kultusz elvezetheti a mimust a dráma és színház küszöbének a közelébe, mégsem kell feltétlenül drámának és színháznak születni belőle.

Az egyiptomi irodalomban például, egészen kirívó hajlam mutatkozik a párbeszédre és a direkt beszédre, ezt a hajlamot az ősegyiptomi kultusszal hozták összefüggésbe. Mégis, az ősi Egyiptom nemhogy egyetlen, a szó tulajdonképpeni értelmében vett csucsdrámát sem hozott létre, hanem a fejlődés megrekedt az úgynevezett „rituális dráma" /dromenon/ fokán. Az egyik ilyen rituális dráma a legrégibb, egyáltalán ismert drámai világkép, kb. időszámításunk előtt 1970-ben jegyezték fel, tartalma szerint azonban, mintegy időszámításunk előtt 3300-ra tehető: a Ramas— seum-papirusz egyiptomi koronázási „drámája”.

Hasonló szerkezetűek az abydoszi játékok Egyiptomban, vagy az óleüziszi játékok a régi Görögországban.

Ezeknek a rituális drámáknak a formája, jóllehet lényegében párbeszédes volt, mégis, a sok megállás, ismétlés és epizálás következtében még teljesen drámaiatlan. A koncentrált, az antitetikus, az éppen tipikusan drámai elem hiányzott belőlük, és ily módon erősen párbeszédes jellegük ellenére sem válhattak tulajdonképpeni drámává.

Ez a tipikusan drámai elem azonban, csak a kifejlett osztálytársadalom fokán jelenhetett meg, amikor a társadalmi élet ellentmondásai olyan kiélezetten és nyiltan kerültek napvilágra, hogy tudatossá váltak a cselekménytformáló színházi „költők" számára.

A társadalmi ellentétek történelmi megnövekedése az életben, ezeknek az ellentéteknek a tudatosítása az osztályharc utján és az a szándék, hogy megoldásukhoz a művészet eszközei is hozzájáruljanak - mindez létrehozza a drámát, mint a művészileg ábrázolt társadalmi konfliktus műfaját, amelynek nyilvános, általános érdekű jellege feltétlenül színpadot kiván.- 74 -