Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A színház művészete

Molière, a drámairó, vagy Brecht, a drámairó és Brecht, a rendező között.

Ezzel már jeleztük is a további fejlődés szükséges irányát. Ez a fejlődés a költői műalkotás és a szinházbeli színpadi-interpretáló ábrázolás egységének feltétlen helyreállításában keresendő, és a színház és a drámaírók közötti szoros együttműködés segítségével érhető el.

Erre a szempontra már Thomas Mann figyelmeztetett, az- 1908-ban keletkezett Színházi kísérlet cimü müvéoen.

Thomas Mann ebben a műben egy fiatal drámaköltőről beszél, akit egyik színház pártfogolt, és aki elmesélte neki, hogy a próbák rettenetesek voltak. Költészete szövegkönyvvé, valami idegenné, valami mássá változott a rendező kezében, valami olyanná, ami egyáltalán nem létezett. Ez a fiatal drámairó, véli Thomas Mann, helyesen érezte a folyamatot; és hogy ez gyötrelmet okozott neki, csak azt bizonyltja, hogy költészet és szinház között szakadék, félreértés, viszály uralkodik. De ha döntésre szólitanák fel abban a kérdésben, hogy e vitában melyik oldalon van az igazság, ő, Thomas Mann, gondolkodás nélkül, a színházért szállna síkra.

Valóban azt hiszem, hogy a költők tévednek és elbizakodottan igazságtalanok, amikor a színházat őmlattuk létező hangszernek, eszköznek, reproduktiv intézménynek tekintik - nem pedig önállónak és sajátosan produktívnak, olyan birodalomnak, ahol ők, a költészetükkel csak vendégek, és ahol ez a költészet fogódzóvá és szövegkönyvvé alakul át. A ''könyv" éppenséggel nem úgy viszonylik az "előadáshoz", mint a partitura a szimfóniához, inkább mint a libretto az operához. Minden igazi dráma ismertetőjele, hogy nem olvasható - épp oly kevéssé olvasható, mint az operalibretto.35-Ezzel kapcsolatban aztán Thomas Mann felveti a kérdést, ki volt előbb, a szinész-e, vagy a költő, aki darabokat irt neki. Jellegzetes véleménye erről, hogy a válasz benne rejlik a kérdésben: egyik sem, mert az első színpadi- 57 -