Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A színház művészete

költő maga a szinész volt. És ebből az alábbi végkövetkeztetést vonja le:

A szinházi művészet lényegesen különbözik a tulajdonképpeni, abszolút költő művészetétől; nem költés a szinpad számára és nem is költés a színpadon, hanem a költői jellegűnek mimikus jellegűvé történő átalakítása, és tulajdonképpen a szinész ügye, vagy azoké, akik, mint Lope de Vega, közvetlen érintkezésben állnak a színésszel, szinészi szférában élnek és működnek. A költészet és szinház közötti szakadék-viszály azonnal megszületett, mihelyt ez, első Ízben, feledésbe süllyedt. Mi történt? Az abszolút költészet bitorolta a színdarabot; nem vélekedett másként, mint hogy hozzá tartozik, önmaga darabja, önmaga része, önmaga megjelenési formája, amelyet komolyan pártfogolnia kell; megpróbálkozott vele, és úgy találta, hogy nagyon jól csinálja. A "könyv" emancipálódott. A szinpadi költő,eddig csupán a szinész szövetségese, emancipálódott és a színházat, amely eddig cél volt, az ő számára is az egyetlen cél, eszközként, zongoraként, reproduktiv hangszerként kezdte tekinteni és kezelni. Ennek meg kellett bosszulnia magát. A szinház túlságosan erős, túlságosan önakaratu ahhoz, hogy csupán szolgálója legyen egy olyan költészetnek, amely önmagát akarja és a maga hirnevét, nem pedig a színházét...

A szinház rangját nem az határozza meg, hogy milyen jól vagy milyen rosszul játszik komédiákat - nem az határozza meg, mennyire kedvez az irodalomnak; és a mi szinpadi Íróinknak az lenne a feladatuk, hogy jó, lehetőleg magas költői értékű színdarabokat írjanak, nem pedig az, hogy lehetőleg figyelembe véve a színházat, költeményeket alkossanak. A színdarab tulajdonképpen nem irodalmi ág, és aki hatni kíván a színpadról, ne elsősorban költőnek, hanem inkább szinházi embernek és szinházi kötelékhez tartozónak érezze magát. Sokkal inkább, mint most, éljenek a drámaírók újra a színházban és a színházzal, sőt, kibékülés, az érdekek egymásbaoldódása talán csak akkor lehetséges, ha a szinpadi költő ismét a színészethez tartozik, ha mint költő, belőle indul ki.36

Ezekkel a nézetekkel - egyébként azon kevés példák egyike, amikor a „költők" leplezetlenül elismerik a teátrális művészet öntörvényüségeit -, néhány,„taktikai" okokból és nyilván tudatosan, kiélezett Thomas Mann megfogalmazás ellenére, elvileg teljességgel egyet kell értenünk.- 58 -