Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A színház művészete
általában, igen sokértelmüek, hogy többnyire csak egyetlen művészeti ágra gondolták ki őket, hogy sokszor megbizhatatlanul és felületesen vitték át más művészeti ágakra, a fentnevezett problémák abból adódnak, hogy a színházművészeten belül, az egyes művészeti eszközök stilusa és az előadás stilusa, azokban az esetekben, amikor „történelmi" müveket /mint eszközöket/ jelenhez kapcsolódó szinház ad elő, vagyis az esetek többségében, nem azonos. Minthogy a szinházmüvészet előadásstilusának a fogalmi rögzítése igen nehéz, és az efféle rögzítések, a szinház emlitett sajátosságai miatt, kevéssé általános értelműek, sokszor, más művészeti ágakból vett általános stilusfogalmak alkalmazásával segítettek magukon; mert ki is tudna már valami pontosabbat elképzelni az olyen megjelölés alatt, mint a „commedia dell’arte stílusában",„Reinhardt-stilus", „a Moszkvai Művész Szinház stilusa" vagy más effélék. Ezzel, természetesen, inkább zavart, mint tisztázottságot értek el. Ez vonatkozik mind az egyes drámaírók és müveik stílusbeli rendszerezésére irányuló törekvésekre - melyik stiluscimke találó például Shakespeare-re, Moliere-re, Mozartra vagy Verdire? -, mind pedig az előadásstilusok megfelelő jellemzésére. Mert mit is fejeznek már ki az olyan megjelölések, mint „klasszikus szinház", „romantikus szinház, „impresszionista szinház" stb.? Teljesen megbízhatatlan, mert a szinházmüvészet lényegének mélységesen ellentmond az a követelmény, hogy általánosan elismert stilusok szerint meghatározott müveket vagy olyanokat, amelyek valóban megfelelnek egy bizonyos stilus-korszak lényegének, a mai élő színpadon, annak megfelelő stílusban adjanak elő. Például, Gryphius Peter Squenz és Händel Ariodante cimü müvei általában barokknak számítanak, Tieck Csizmás kandura és Marschner Hans Heiling.la romantikusnak, Hauptmann Takácsok cimü drámája és d’Albert Hegyek al.ián cimü