Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A színház művészete
juk mellett és azzal összefüggésben, a színházművészet elméleti kérdéseivel és törvényszerűségeivel is foglalkozzanak. Elegendő, ha e tekintetben például Sztanyiszlavszkij, Nyemirovics-Dancsenko, Eizenstein, Barrault, Brecht vagy Felsenstein ilyen vonatkozású megnyilatkozásaira emlékeztetünk. összességében tekintve azonban, úgy látszik, eljött az ideje, hogy nekikezdjünk a szinházelmélet átfogó, tudományosan megalapozott leírásához, amelynek, a történelmi fejlődésből származó felismerésekre és a színházzal való gyakorlati és elméleti foglalkozás eddigi eredményeire támaszkodva, különösen a színházművészet nyilvános, társadalmi-nevelő jellegét kell figyelembe vennie. Nem akadémikus kérdések megoldásáról van szó, hanem a feladat szükségszerűsége kényszerítőén következik azokból a történelmileg halaszthatatlanná vált törekvésekből, amelyek a szocialista német nemzeti szinház megteremtésére irányulnak, és amelyek, ilyen elméleti alap nélkül, hoszszutávra nem valósíthatok meg. Amennyiben a következőkben megkíséreljük, hogy leírjuk a szinházmüvészet törvényeinek néhány sajátosságát, a legcsekélyebb igényt sem tartunk rá, hogy az előbb szükségesnek vélt feladatot megoldjuk. Ennek a munkának a keretei között inkább csak arról lehet szó, hogy ilyen minőségben néhány észrevételt tegyünk, különös tekintettel a drámaalkotás kérdéseire. » A szinházmüvészet sajátos törvényei A szinház célja és funkciója összességében tekintve, a szinházmüvészet, más művészeti ágaktól való bizonyos eltérés következtében, nemcsak arra képes, hogy visszatükrözze az élet relative teljes képét, a természet és a társadalom emberekre vonatkozó jelenségeinek messzemenő totalitását, hanem arra is, hogy- 20 -
